BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb eurót kapnak az információs pontok?



Az új pénzügyi szabályok miatt kérdésessé válik az Európai Információs Pontok (EIP) finanszírozása, a jövőben csak pályázatok útján kaphatnak támogatást - derült ki az EU-információt biztosító szerve-

zetek budapesti konferenciáján kedden. Linda Corugedo Stenenberg, az Európai Bizottság Sajtó és Kommunikációs Főigazgatóságának osztályvezetője elmondta: a jövő év még átmeneti időszak lesz, ezért változatlan formában jutnak forrásokhoz az EIP-k.

Arra vonatkozóan, hogy ezt követően miként finanszírozhatók ezek az intézetek, három elképzelés is született Brüszszelben. Az első szerint kezdetben a korábbival megegyező összeggel segítenék az irodákat, és három év alatt folyamatosan csökkentenék a támogatásokat. Mindehhez azonban pályáztatás is szükséges, ekként a mechanizmus igen bonyolulttá válhat.

A második elgondolás szerint a működési költségekre nem adnának támogatást, de növelnék a technikai segítséget, a telefonos szolgálat, a képzések és más információs szolgáltatások felkarolásával, különösen az euró, valamint a közös bel- és igazságügyek témakörében.

A harmadik változat az előző kettő ötvözése lenne, természetesen szintén pályázatok útján támogatnák az Európa-szerte működő 270 EIP-et. Közülük már száz jelezte, hogy változó pénzügyi feltételekkel is folytatni kívánják tevékenységüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.