BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Gripenek védenék Szlovéniát?

Sajtóértesülések szerint Szlovénia óvatos egyeztetést kezdett katonai és diplomáciai vonalon arról az elképzelésről, hogy a jövÕben a magyar légierÕ védje meg a szlovén légteret, mivel a szomszédos ország NATO-tagként sem kívánja fejleszteni légierejét.

A Honvédelmi Tárca kommunikációs fÕigazgatója annyit közölt, hogy elkezdték egy szlovén-magyar munkacsoport szervezését, amely a részleteket dolgozná ki. Matyuc Péter elmondta, a két ország légtérvédelmének ellátása nem róna kétszeres feladatot a magyar légierÕre, hiszen egy kis ország védelme helyett egy kicsit nagyobb ország védelmérÕl van szó.

Vári Gyula az OrszággyÛlés Honvédelmi Bizottságának szocialista alelnöke kifejtette, nem példa nélküli a kezdeményezés, hiszen a holland és belga légierÕ is hasonló módon mÛködik együtt, de a szövetséghez szintén jövÕre csatlakozó Szlovákia is cseh segítséggel oldja meg légtérvédelmét.

Vári Gyula ugyanakkor jelezte, ehhez a feladathoz kevés lehet a magyar légierÕ jelenlegi fejlesztési programja. A 2009-ben nyugdíjba vonuló MIG 29-eseket nem a mostani 16 millió dolláros üzemidÕ hosszabbítással, hanem az orosz gyártó által korábban ajánlott 60 milliárd forintos teljes modernizációval kellene átalakítani. A 2006-ban érkezÕ Gripenekkel együtt így már 28-30 vadászgépünk lenne, amelyekkel megoldható lenne a szlovén légtér védelme is.

Ezt a megoldást támogatná az MDF-es Csampa Zsolt is, aki a Honvédelmi Bizottság tagjaként jelezte, kérdést kíván intézni Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez, mert információi szerint olyan rossz állapotban van a magyar légierÕ, hogy alkatrészutánpótlás híján januárban már egyetlen MIG 29-es sem szállhat fel. (MR)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.