BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellebbezett a Pannonsped

Megfellebbezte a szeptemberben átadott hegyeshalmi kamionterminált üzemeltető Pannonsped Kft. az előfokú közlekedési hatóság határozatát - erősítette meg Csató Attila gazdasági igazgató. Így egyelőre nem nyitható meg újra a hegyeshalmi határátkelőnél létesített kötelező kamionparkoló melletti út, és továbbra is fizetniük kell a fuvarozóknak.

A gazdasági igazgatótól megtudtuk, hogy folyamatosan tárgyalnak az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt.-vel, ezek részleteit azonban nem árulta el. Nem tartotta publikusnak a határozat elleni fellebbezésükben megfogalmazottakat sem. Elmondta, hogy az év végi csúcsidőszakban naponta 900-1000 jármű halad át, ezeknek több mint 50 százaléka nem fizet, azaz 30 percen belül elhagyja a parkolót, vagy soron kívül haladhat át.

Hegyeshalomnál szeptember elején adták át a kamionparkolót. A fuvarozói érdekképviseletek - a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a NIT-Hungary - azonban kezdettől elfogadhatatlannak tartották, hogy a határátlépő-forgalomban kötelezővé tették a fizetős parkolóként funkcionáló létesítmény használatát, a használati díj megfizetését, mondván: a határvárakozásért nem a fuvarozó vállalkozó tehető felelőssé. Állásfoglalásuk szerint, ha a határátlépéssel összefüggő vám- és okmánykezelések lebonyolítása, a közlekedésbiztonság javítása és a környezetszennyezés csökkentése csak a terminál használatával érhető el, úgy az igénybevételével kapcsolatos 24 óránkénti 4,8 euró+áfa díjat nem a rákényszerített vállalkozásoknak, hanem a sztrádát üzemeltetőnek kell megfizetnie a befolyt autópályadíjból. Ezt jelezték az Állami Autópálya-kezelő Rt.-nek.

Az egyeztetések során azonban nem született megoldás a kamionparkoló üzemeltetésével kapcsolatos kérdésekben, átmeneti kompromisszumként fogadták el, hogy 30 percig ingyenessé vált a parkoló. Az ÁAK pedig az eredeti forgalmi rend visszaállításához szükséges hatósági eljárást indított a területileg illetékes Győr-Sopron Megyei Közlekedési Felügyeletnél. Az elsőfokú hatóság ehhez hozzájárult, de az erről szóló határozat ellen a Pannonsped fellebbezést nyújtott be a Közlekedési Főfelügyelethez. Mivel ennek halasztó hatálya van, a fizetős kamionparkoló használata továbbra sem kerülhető ki.

Minél előbb nyugvópontra kellene jutni a hegyeshalmi kamionparkoló ügyében - fogalmazott lapunknak Dittel Gábor, a NIT-Hungary ügyvezető főtitkára. Véleménye szerint a Pannonspednek és az ÁAK-nak meg kellett volna állapodni az ügyben. Bíznak abban, hogy a másodfokú hatóságnál minél rövidebb idő alatt, és az elsőfokú határozattal azonos döntés születik.

Hasonlóan vélekedik Hinfner Miklós, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára. Hivatalos értesítést nem kaptak még a fellebbezésről - mondta -, de nem örülnek neki, hiszen emiatt továbbra is fizetniük kell a fuvarozóknak. Kénytelenek azonban tudomásul venni azt. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.