A kormány "csomagjának" egy része a privatizációt érinti. A közlemény megfogalmazása szerint felgyorsítják a még állami tulajdonban lévő vagyon értékesítésének előkészítését.
A kabinet nem tartja gondnak, hogy elmarad a Mol-részvények eladása: a hivatalos közlemény szerint e nélkül is teljesíteni tudja idei bevételi tervét és költségvetési befizetési kötelezettségét az ÁPV Rt. Az optimista forgatókönyvek arról szóltak, hogy mintegy 80 milliárd forintért fogják értékesíteni a Mol-csomagot. Mivel az élet nem igazolta a várakozásokat, a kabinet szerint az energiatársaság állami tulajdonban lévő 23 százalékos pakettjét a mostaninál kedvezőbb piaci feltételek mellett kell eladni.
Az ÁPV Rt. idei bevételi terve 196,2 milliárd forint. Még a Mol-tranzakció beindítása előtt a vagyonkezelő vezetői azt mondták: a várható bevétel ennél is több lesz, eléri a 248 milliárdot. A bevételi többletet az alapján kalkulálták, hogy az idei három bankprivatizációs tranzakcióból a vártnál csaknem 24 milliárd forinttal több folyt be, s jelentős osztalékbevétellel lehet számolni. Az ÁPV költségvetési befizetési kötelezettsége 100 milliárd forint az idén, s mint nyilatkozták, ennek teljesítése sem okoz gondot a szervezetnek. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.