BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kuncze: a bizalom növelése a cél

A kormány döntése arra irányul, hogy az egyensúlyi pozíciót javítsa, ezen keresztül az ország iránti bizalmat növelje, stabilizálja a gazdaságot és elősegítse a fenntartható növekedési pályára állást - mondta Kuncze Gábor a Pénzügyminisztérium által szerdán bejelentett költségvetési intézkedések kapcsán. A szabad demokrata pártelnök szerint a kormány felelős és elkerülhetetlen döntést hozott akkor, amikor felvállalta a forint körül kialakult helyzet rendezését. Hozzátette, a lakástámogatások visszafogásának bizonyára lesz keresletszűkítő hatása, ugyanakkor az új lakások vásárlásánál megmarad a hitelkeret, de magasabb lesz annak kamata.

Elmondta: a kamat olyan mértékben nő meg, amilyen mértékben a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot emelte, és "azt meg be lehet látni, hogy ez egy többletkiadás, amit a költségvetés már nem tudott felvállalni".

Kuncze Gábor a használt lakások vásárlásához felvehető hitel csökkenésével kapcsolatban közölte, a kormánynak arra is reagálnia kellett, hogy a használt lakások hitelállománya idén 600 milliárd forinttal emelkedett.

"A lakosság már nem takarít meg, hanem hitelfelvevővé vált, ami azt jelenti, hogy mind a vállalkozások, mind a költségvetés, mind a lakosság nettó hitelfelvevők, ennek a következménye pedig, hogy az ország eladósodása növekedni kezdett, és a kormányzatnak természetesen erre is reagálnia kellett" - jelentette ki.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.