BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már vizsgálja az MTV Ragáts filmvásárlását

A Magyar Televízió Rt. sajtóreferensének szerdai közlése szerint már folyik a belső vizsgálat azzal a vitatott filmvásárlási szerződéssel kapcsolatban, amelyet nyáron Ragáts Imre elnök kötött, s amelyről csütörtökön utcára kerülő számában számol be a HVG.

"Van ilyen szerződés, folyik a vizsgálat" - mondta Csorba Mária szerdán, minden további közléstől elzárkózva.

Ragáts Imrét nem sikerült mindeddig elérni; több munkatársának közlése szerint várhatóan nem nyilatkozik az ügyben a tévéelnök.

A HVG e heti számában megjelent: a tervek szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtöki ülésén ismét napirendjére tűzi a közszolgálati médium elnökének leváltásának ügyét - olvasható a HVG e heti számában.

A lap értesülései szerint ugyanis azóta elvált felesége üzlettársának cégétől vásárolt természetfilm-sorozatot a posztra hét hónappal ezelőtt megválasztott Ragáts Imre, állítólag a piaci ár háromszorosáért.

A hetilap csütörtökön utcára kerülő számának cikke szerint a grémium vélhetően újabb felügyelő bizottsági vizsgálatot kér Ragáts Imre tévéelnök ellen, aki az MTV Rt. nevében július utolsó napjaiban bruttó 55,3 millió forintért vásárolta meg - azóta felbontott szerződéssel - a Keresztül-kasul a tengereken című szériát a Cears Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-től.

A kuratórium elnöksége október 30-án rendelt el azonnali hatállyal vizsgálatot, mivel tudomására jutott, hogy jóváhagyása nélkül a televízió vezetője áprilisban hosszú távú reklámidő-értékesítési szerződést kötött. Másnapi rendkívüli ülése után a kuratóriumi elnökség állásfoglalásában hangsúlyozta: érvénytelennek tartja ezeket a szerződéseket.

A grémium az MTV Rt. felügyelő bizottságát kérte fel, hogy november 6-ig folytasson vizsgálatot az ügyben "az egységes álláspont megteremtése érdekében", továbbá "az érvénytelen szerződések megkötésével kapcsolatos felelősség mértékének megállapítására vonatkozóan".

Az MTV sajtóreferense három nappal később arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán a Magyar Televízió Rt. közös megegyezéssel felbontotta az említett szerződéseket, hozzátéve: nem hozhatja nyilvánosságra az azokban szereplő három cég nevét. A felügyelő bizottság - az anyag egy ismerőjének elmondása szerint "vaskos és szigorú" - jelentése sajtóinformációk szerint egyértelműen Ragáts Imre felelősségét is megállapította az ügyben.

A vizsgálat lezárta után a kuratóriumi elnökség Ragáts Imre felmentését javasolta a nagykuratóriumnak, ahol azonban még egyharmados támogatást sem kapott az indítvány; később megjelent hírek szerint a tévéelnököt ötmillió forintos "szankcióval" sújtják a szabálytalan eljárás miatt.

Haraszti Miklós, a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumi elnökségének egyik tagja szerdán azt közölte: a Magyar Televízió (MTV) Rt. felügyelő bizottságának vizsgálatát kéri az ügyben. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.