BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállapodhat a 4-es metró ügyében a PM és a főváros

A főpolgármester és a pénzügyminiszter pénteken tárgyalt a 4-es metró beruházása ügyében, s fennáll a lehetősége a véglegesített szerződéstervezet parafálásának - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke pénteken.

"Demszky Gábor és László Csaba megállapodtak az eddig még nyitottnak tekintett pénzügyi kérdésekben, többek között abban, hogyan számolnak el a főváros eddigi ráfordításaival" - mondta Czuk Dorottya, és a beruházással összefüggésben megemlítette a már elvégzett munkákat: a Gellért tér, a Móricz Zsigmond körtér és a Bocskai úti csomópont, valamint a Bartók Béla út felújítását.

A sajtófőnök közölte: a megállapodást követően megvan a lehetősége arra, hogy a "felek képviselői parafálják" a véglegesített szerződéstervezetet. Medgyessy Péter és Demszky Gábor erről hétfőn aláírnak egy közös nyilatkozatot.

Ismertette még, hogy a szerződést januárban a kormánynak, illetve a Fővárosi Közgyűlés testületének is jóvá kell hagynia, és ennek alapján írhatja alá a "metrószerződést" Demszky Gábor a fővárosi önkormányzat és László Csaba a magyar állam nevében. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.