BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb mozgástere lehet a kormánynak

A forint- és a kötvény piacok számára kedvezőek a kormány mai ülésén hozott döntések, amelyek növelhetik a korábban feszesre szabott idei és jövő évi költségvetés mozgásterét - mondták elemzők.

Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője szerint a piac ehhez hasonló intézkedéseket várt pénteken a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.

Az elemző elmondta: a lakáshitel kamatok támogatásának csökkentése a költségvetés szempontjából nem jelentős megtakarítás, véleménye szerint ezzel inkább a lakosság megtakarítási hajlandóságát kívánják növelni. Hozzátette: az ügyfélkamatok emelkedésével lassul a hitelfelvétel, ami pozitívan hat a folyó fizetési mérleg alakulására.

A Pénzügyminisztérium idei évi GDP arányos államháztartási hiányával kapcsolatban Nyeste Orsolya elmondta: tartható az 5 százalékos hiány. A szakértő szerint jövőre a deficit a várt 3,8 százalékot valószínűleg csekély mértékben meghaladja, de szerencsés esetben elképzelhető, hogy teljesül.

Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza szerint a "piac már nagyon várta a fiskális pálya biztonságának garantálását", így makrogazdasági szempontból a kormány keddi bejelentése mindenképpen pozitív hír. A bejelentett megszorítások nagyobb mozgásteret biztosítanak a kormánynak, hiszen mind az idei, mind pedig a jövő évi költségvetés meglehetősen feszített volt..

Az elemző szerint azzal, hogy a kormány a jövő évi maradványok mellett az ideieket egyaránt zárolta, elejét vette annak, hogy idén az előirányzatokat erőltetett ütemben költsék el a tárcák. Kovács szerint abban az esetben, ha a külföldi befektetők bizalma helyreáll a magyar költségvetésben, erősödésnek indulhat a forint, ami magával vonhatja a jegybanki kamat csökkenését is.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.