BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán módosítaná a költségvetést

Orbán Viktor ismét kifejtette, hogy át kell dolgozni a költségvetést. Szerinte gazdasági és szociális szempontból is szükség lenne a lépésre.

Emberileg elhibázottnak nevezte az otthonteremtési támogatás megszigorításáról hozott kormánydöntést a Magyar Televízió Napkelte című műsorának hétfői adásában.

"Ez a döntés emberileg elhibázott". A megtakarított tízmilliárd forinttal a gazdaság bajai nincsenek megoldva, emberek százezreinek viszont nehézzé vált az otthonteremtés - jelentette ki a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök.

Azok a családok, amelyeket ez a döntés sújt, nem tehetnek a gazdaság állapotáról, ezért igazságtalan, hogy velük fizettetik meg a probléma árát - mondta.

Orbán Viktor közölte: az elmúlt két évben a lakosság eladósodási üteme mindössze egyötöde volt az államénak, ezért "nem az embereken kell takarékoskodni".

A Fidesz elnöke megismételte pártja álláspontját, hogy a jövő évi költségvetési javaslatot át kell dolgozni, középpontjába a biztonságot állítva.

A legnagyobb baj az, hogy 2004-ben "minden korábbi várakozást felülmúló" áremelkedések lesznek. Annak kellene a kormány legfontosabb szempontjának lennie, hogy az árak növekedése ne haladja meg az infláció mértékét. Ez adna kiszámíthatóságot - fűzte hozzá.

Tartósan nem a pénzügyi manőverek segítenek az országon, hanem az, ha növekszik a gazdaság, munkahelyek jönnek létre, az emberek biztonságban érzik a jövőjüket és az ország kiegyensúlyozott - mondta Orbán Viktor.

Előre menni beruházással, munkahelyteremtéssel és önbizalommal lehet - szögezte le a Fidesz elnöke.

Az európai parlamenti választásra, a jobboldal "euroszkepticizmusára" vonatkozó kérdésre a volt kormányfő közölte: a jobboldalon élénk vita folyik arról, milyen lesz az Európai Unió, hiszen az embereket foglalkoztatja, hogy megmarad-e Magyarország nemzeti önállósága a csatlakozás után, bekerül-e a kereszténységre való hivatkozás az unió alkotmányába.

Ez azonban nem az Európai Unióval szembeni ellenállás - jelentette ki a politikus.

Az uniós csatlakozással kapcsolatos félelmek ellen is a biztonságot szolgáló költségvetés lenne a legjobb eszköz. Az emberek a kiszámíthatatlanságtól félnek, nem Európával szemben ellenségesek - mondta Orbán Viktor.



(MR, MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.