Rendkívüli közgyűlés a BorsodChem-nél
A BorsodChem Rt. igazgatósága a társaság december 17-i rendkívüli közgyűlésen változtatni kíván az alapszabályon és saját részvény vásárlást is javasol - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján.
A közgyűlési napirend szerint a részvényesek az igazgatóságot felhatalmazzák arra, hogy a tőkeszerkezet optimalizálása, a cég akvizíciós tevékenysége során esetlegesen felmerülő részvényjellegű finanszírozási lehetőségek biztosítása érdekében tőzsdei forgalom keretében alaptőkén felüli vagyonából a társaság által kibocsátott törzsrészvényeket vásároljon.
A vásárlás további indoka, hogy amennyiben munkavállalói részvényjuttatási programot vezetnek be, az ebből eredő kötelezettségek teljesíteni tudják.
A feltételek szerint a társaság által megszerzett, illetve tulajdonában lévő saját részvények együttes névértékének összege nem haladhatja meg az alaptőke 10 százalékát.
"A részvények a tranzakció lebonyolítása napján érvényesülő tőzsdei árszinten szerezhetők meg, azonban az egy részvényért fizethető ellenérték nem lehet kevesebb 5.300 forintnál és nem haladhatja meg a 16.000 forintot" - áll a közleményben.
Az alapszabály módosítása során a társaság alaptőkéjét az igazgatóság 2004. január 1-jétől számított öt éven keresztül legfeljebb 5 milliárd forint erejéig jogosult felemelni.
A hatályban lévő alapszabály szerint a társaság alaptőkéjét az igazgatóság 2003. május elsejétől számított öt éven keresztül évenként legfeljebb 25 százalékkal jogosult felemelni.
Az igazgatóság előterjesztése szerint a BorsodChem új fióktelepet nyit Moszkvában.(MTI)


