Szankciókkal fenyeget Brüsszel
Az EU-külügyminiszterek tegnap jóváhagyták az amerikai exportszubvenciók ellenében bevethető szankciókat. Az eljárás részeként Washington még egy - ezennel ténylegesen utolsónak minősített - haladékot kap, a büntetőintézkedéseket azonban március 1-jétől automatikusan alkalmazni fogják.
Az ügy előzményeként a WTO hivatalosan is elmarasztalta az Egyesült Államokat az exportőröknek (például Boeing, Microsoft, Caterpillar) nyújtott nagy összegű adó-visszatérítés miatt, és felhatalmazta az EU-t, hogy összesen 4 milliárd dollár összegű pótvámot vessen ki szankció gyanánt az Amerikából érkező szállítmányokra. A különféle fellebbezési és egyéb halogató eljárások lezártával Brüsszel már jövő év elejétől teljes mértékben alkalmazhatná a szankciókat, mert az USA törvényhozása a szükséges jogszabályi korrekciók megtétele nélkül vonult téli szünetre. Az unió a rendelkezésére álló lehetőség ellenére is a büntetőintézkedések fokozatos bevezetése mellett döntött.
Mint az AFP emlékeztet, a miniszteri tanács hétfői döntése értelmében március 1-jétől csak 200 millió dolláros szankciót vezetnek be, amelynek összegét az amerikai késlekedés minden hónapjára 40 millió dollárral megemelik. A büntetést pótvámok formájában alkalmazzák, amelyek mértéke az áru deklarált értékének 100 százalékát is elérheti. A kivetés mechanizmusát ismertetve a Bloomberg rámutat, hogy a normál vámokon felül beszedendő pótlékok összege jövő év végére elérheti a 600 millió dollárt, ami a hírügynökség számításai szerint 14 százalékos kiegészítő tarifának felel meg. (VG)


