BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénz területfejlesztésre

Az ideinél jelentősen több, összesen 125,5 milliárd forint uniós és hazai támogatás fordítható 2004-ben területfejlesztési célokra - mondta a Világgazdaságnak Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára. Értékelése szerint jövőre komoly áttörés várható a decentralizációban.



Jövőre az uniós forrásokból és az ezekhez kapcsolódó hazai társfinanszírozásból 51,2 milliárd forintos beruházás kezdődhet meg a magyar régiókban, kistérségekben és településeken. Az uniós támogatások három összetevőből állnak. A három évre tervezett regionális operatív program (rop) keretében összesen 29,2 milliárd forint használható fel 2004-ben. A pénzt csak megfelelő projektekkel lehet lehívni, de az államtitkár bízik abban, hogy lesz elegendő pályázat. A rop iránt várható érdeklődést mutatja, hogy a pályázat-előkészítő alapra (pea) is sokan nyújtottak be regionális fejlesztési elképzeléseket szolgáló, jó színvonalú projektötleteket, segítséget kérve azok kidolgozásához. Jövőre folytatódnak a PHARE-támogatással megvalósuló programok, és elkezdődnek az Interreg közösségi kezdeményezés projektjei, ami összesen 22 milliárd forint forrást jelent. Az uniós támogatások segítségével új utak épülhetnek, megújulhatnak egyes települések leromlott állapotban lévő központjai, új munkahelyek létesülhetnek, fejlődhet a régiók turisztikai kínálata, a helyi igényekhez igazodó szakmai képzések indulhatnak, illetve erősödhet az együttműködés a vállalkozások, a nonprofit szféra és a felsőoktatás között.

Hazai költségvetési forrásokból 49 milliárd forint szolgál közvetlenül területfejlesztési célokat. Felhasználható még 15,4 milliárd, ami a következő évekre vonatkozó kötelezettségvállalási keret. Jövőre több területfejlesztési célú előirányzatot összevonnak a 20,5 milliárd forintos terület- és régiófejlesztési célelőirányzatba. Ezt a keretet a Nemzeti területfejlesztési hivatal javarészt decentralizálja, így a pénz nagyobb részének elosztásáról a regionális fejlesztési tanácsok határoznak. Így a döntések ott születnek, ahol a legtöbb helyismeret áll rendelkezésre. Elsősorban a helyi gazdaság élénkülésével járó, a munkahelyteremtő, illetve az infrastrukturális különbségek csökkentését célzó beruházások kaphatnak majd támogatást. Folytatódik a hét hátrányos helyzetű megye hároméves programja, és külön támogatás áll rendelkezésre az országos jelentőségű területfejlesztési programok megvalósítására. Az összesen 16,3 milliárd forintos területi kiegyenlítő támogatás és a céljellegű decentralizált előirányzat elosztása továbbra is a megyei területfejlesztési tanácsok hatásköre.

Új elem a költségvetésben a kistérségi fejlesztési tanácsok létrehozását segítő 2,5 milliárd forint. Ezt elosztva 15 millió jut egyenként a 168 kistérségnek, ami nem sok pénz, de az államtitkár szerint az indulást megalapozza, és segíti helyi fejlesztési programok készítését és kisebb problémák megoldását.

Jövőre komoly áttörés várható a decentralizációban. A költségvetési vitában az Országgyűlés elfogadta azt a módosító indítványt, amelynek értelmében 2004-ben a regionális fejlesztési tanácsok oszthatnak majd el 7,4 milliárd forint központi - minisztériumi kezelésű - forrást. Nagy Sándor kifejtette: az összesítések szerint az elvileg decentralizálható központi források elérik a 110 milliárd forintot. A kabinet korábbi döntése alapján a jövő év elején elkészül az a kormányrendelet, amely meghatározza azokat a jelenleg a minisztériumok hatáskörében lévő előirányzatokat, amelyeket az eddigieken túl decentralizálnak. Így összességében a decentralizált források elérhetik a 40 milliárd forintot. Ugyancsak az év elején dönt majd a kormány a rendelkezésre álló keretek felhasználásának feltételeiről, s ezután az eddigieknél korábban - várhatóan február 28-ig - megjelennek majd a 2004. évi területfejlesztési pályázati kiírások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.