VPOP kézen a bűnszervezet és 30 milliónyi csempész áru
Szesz csempészetével és terítésével foglalkozó bűnszervezetet számoltak fel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) nyomozói; az akció során mintegy 30 millió forint értékű szeszt foglaltak le - mondta a VPOP szóvivője.
"A Központi Bűnüldözési Parancsnokság által koordinált akcióban egy olyan bűnszövetkezetet sikerült felderíteni és felszámolni szerda éjjel, amely csempészetből származó, denaturált szesz átalakításából nyert tiszta szesz illegális forgalmazásával foglalkozott" - mondta Sipos Jenő.
Hozzátette: a nyomozók Kelet-Magyarország térségében hét helyszínen, mintegy 15 ezer liter szeszt foglaltak le és négy embert vettek őrizetbe, valamint egy gyanúsított ellen adtak ki körözést.
A bűnszervezet tevékenységét szakértők bevonásával vizsgálják - mondta Sipos Jenő. (MTI)


