Ajándék újraélesztő készülék a futball válogatottnak
A Nemzeti Szív Alapítvány egy defibrillátort ajándékoz a magyar futballnak azután, hogy mérkőzés közben szívinfarktust kapott, és a kórházban elhunyt Fehér Miklós a magyar labdarúgó válogatott csatára.
Sraud Péter, az alapítvány programmenedzsere elmondta: Fehér Miklós tragikus halálesete kapcsán döntöttek úgy, hogy a szervezet ingyen ad egy automata újraélesztő készüléket a válogatottnak, a kluboknak pedig lehetőséget biztosítanának, hogy az eredeti ár egyharmadáért, körülbelül 150 ezer forintért hozzájussanak a defibrillátorokhoz.
Az Egyesült Államokban és a nyugati klubokban egyébként kötelező megvásárolni a készüléket, amelynek a kezelése Sraud szerint egy négy órás tréningen elsajátítható.
A beszámolók szerint a magyar futballista a Gimares elleni meccs 90. percében gólpasszt adott, majd nem sokkal ezután összeesett. Rögtön kórházba vitték, de életét már nem tudták megmenteni.
Fehér Miklós, a magyar labdarúgó válogatott és a Benfica csatára este fél 10 után két perccel, a bajnoki mérkőzés közben összeesett a pályán. Egy perc múlva a csapat orvosai berohantak a pályára és megkezdték az újraélesztését. A 24 éves játékos társai szedték szét a pálya melletti reklámtáblákat, hogy a mentőautó bemehessen a játéktérre.
A kórházba tíz óra előtt tíz perccel érkezett meg, ahol 11 óra után tíz perccel bejelentették halálát. Az orvosoknak sikerült kétszer is újraéleszteniük a sportolót, de életét már nem tudták megmenteni. A legfrissebb információk szerint Fehér Miklós halálát szívelégtelenség okozta.(MR)


