A világ egyik legelismertebb orvosi lapjában, az angol British Medical Journal decemberi számában új-zélandi és ausztrál kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az autók színének is befolyása lehet a baleseti kockázatra, és az ezüst szín nyújtja relatíve a legnagyobb biztonságot - írja a Népszabadság.
2002-ben egy spanyol kutatócsoport annak próbált utánajárni, hogy igaz-e a fehér, illetve a világos karosszériaszínről itt-ott elhangzó nézet, amely szerint az ilyen autók biztonságosabbak, mert jobban észlelhetők. Balesetet szenvedett autók adataiból nyert eredményeik szerint a fehér és a sárga színű autók nappal valamivel kisebb mértékben okoznak balesetet, mint a többiek, főként rossz idő esetén.
Az említett új-zélandi és ausztrál kutatók, S. Furness és munkatársai az Auckland-i, illetve a Sidney-i Egyetemről személyi sérüléses vagy halállal végződő balesetet szenvedett autókon végezték saját vizsgálataikat. Csaknem hatszáz ilyen balesetes gépjármű színét hasonlították össze közel ugyanannyi, véletlenszerűen kiválasztott, ép autóéval.
Az eredmények azt mutatták, hogy a fehérhez képest az ezüst színű gépkocsik esetében mintegy fele akkora a balesetkockázat, míg a legveszélyesebb színek közé a fekete, a zöld és a barna tartozik, ahol a fehérhez képest kétszeres a súlyos balesetveszély. A sárga, a szürke, a piros és a kék színű autók súlyos balesetkockázata statisztikailag nem különbözik fehérétől. A fenti eredmény elméleti magyarázatával a kutatók nem foglalkoztak, csak azon reményüket fejezték ki, hogy az ezüstszínű autók arányának emelkedése hatékony passzív stratégiát jelenthet a súlyos autóbalesetek ellen. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az eredmények statisztikai adatfeldolgozás útján születtek. Ebből adódóan csak a nagy számok szintjén érvényesülnek, és csak akkor mutathatók ki, ha kiszűrik az összes többi torzító tényező hatását. Vagyis, az ezüst szín önmagában nyilván nem nyújt fokozottabb védelmet azoknak, akik alkoholt fogyasztva ülnek a volán mögé, vagy egyéb módon sértik meg a közlekedési szabályokat.(NOL)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.