BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beruházásokra 4,6 milliárd

A gazdasági tárca a Smart Hungary két 2003. évi pályázata keretében újabb 64 tender több mint négy és fél milliárdos támogatásáról döntött - tudta meg lapunk. Az utolsó tavalyi fordulóban az éven túli kötelezettségvállalás lehetőségét is kihasználták.

A Smart Hungary két 2003. évi pályázatának harmadik és egyben utolsó értékelési fordulójában az illetékes bizottság a pályázatok közül 61 versenyképes beruházásra (Smart-1) összesen 4,68 milliárd forintot ítélt meg, három regionális vállalati központ kialakítására (Smart-2) pedig 294,5 milliót juttatott - tudta meg lapunk Erdősi Pétertől, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) főigazgatójától. Az előbbi esetben 83 pályázat 5,9 milliárd forintot meghaladó igényét értékelték.

A Smart-1 februári kiírásakor rendelkezésre álló közel 3,4 milliárdos keretből - mint arról beszámoltunk - a két korábbi fordulót követően már 3,17 milliárd, a Smart-2 600 milliós keretéből pedig 200 millió forint talált gazdára. Így a három fodulóban versenyképes beruházásokhoz összesen hétmilliárd forintot meghaladó támogatást ítéltek meg, ami kétszerese az eredeti keretnek. Ezért a harmadik fordulóban kiválasztott pályázatok támogatására a beruházásösztönzési célelőirányzat (bc) 2003. évi kiadási előirányzata, valamint a költségvetési törvény által megengedett éven túli kötelezettségvállalás mértéke ad fedezetet.

Az éven túli kötelezettségvállalás jelenik meg a bc 2004. és 2005. évi kiadási előirányzatában - mondta a főigazgató. Hozzátette: hasonló mértékű éven túli kötelezettségvállalás terhelte a bc 2003. évi kiadási előirányzatát is.

A gazdasági miniszter december végi döntését követően megkezdődött a pályázók kiértesítése. Az elutasító leveleket az érintettek részére a Magyar Fejlesztési Bank Rt. mint közreműködő szervezet küldi meg.

A kérdésre, élt-e a GKM a 2003. évi költségvetés adta azon lehetőséggel, hogy a beruházásösztönzési célelőirányzat "felülről nyitott" volt, nem kaptunk választ. Így azt sem tudtuk meg, hogy amennyiben éltek ezzel, milyen nemzetgazdaságilag kiemelkedő jelentőségű beruházás(ok)hoz nyújtottak támogatást, és mennyit.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.