BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harc a bürokrácia ellen



Hadat üzent az európai uniós bürokráciának Gordon Brown, amikor tegnap Londonban megnyitotta a sajtó által mini Davosként emlegetett nemzetközi üzleti konferenciát. A brit pénzügyminiszter nagyszabású tervet vázolt arra vonatkozóan, hogyan csökkentsék az EU gazdaságát szerinte megbéklyózó szabályozások tömegét. Az Írország, Hollandia és Luxemburg (az unió jelenlegi, illetve következő két soros elnöke) által is támogatott elképzelés szerint a következő két évben minden tagország előterjesztene egy-egy közösségi előírást, amelynek megszüntetése vagy módosítása segítené az üzleti életet. Ezzel és valamenynyi új szabály üzleti szempontú megszűrésével középtávon 7 százalékponttal gyorsulhatna az EU gazdasági növekedése, és 3 százalékkal nőhetne a termelékenység - írja a Financial Times. A "bürokráciamentesítés" ellenőrzésére paradox módon külön hivatal létrehozását javasolja Brown.

A gazdaságpolitikai és üzleti vezetők részvételével tartott londoni rendezvényen Brown jelezte: a következő években csak az eddigi szintnél jóval lassabban, reálértéken 2,5 százalékkal nőhetnek a brit minisztériumok kiadásai. Mint a Bloomberg rámutat, decemberben rekordszintre - 13,1 milliárd fontra - emelkedett a brit államkincstár hiánya.

A pénzügyminiszter a Reuters szerint egyúttal támogatásáról biztosította a Bank of England kamatpolitikáját. Elemzők ennek fényében biztosak abban, hogy az intézmény a gazdaság élénkülésére tekintettel februárban ismét emelni fogja az irányadó rátát (4 százalékra).

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.