Délután fél három tájban hirtelen gyengülni kezdett a forint. A nap korábbi részében csendes kereskedés folyt.

A hivatalos kereskedés vége felé 265,10/30 forinton jegyezték az eurót, míg szerdán késő délután 262,10/20 forinton állt az árfolyam.

A forint ma délután 6,08 százalékon állt a sáv erős oldalán, míg előző nap késő délután 7,16 százalékon helyezkedett el. A kereskedők kora délutánig alacsony forgalomról számoltak be, majd a tengeren túli piacok kinyitása után rohamos forintgyengülés következett be.

Az euróval 262,40-265,30 forint között kereskedtek a nap folyamán, a forint 6,08-7,07 százalék között ingadozott a sáv erős oldalán.

A piacon úgy vélik, hogy a külföldiek forint eladása összefüggésben lehet a régió többi valutájának - elsősorban a lengyel zlotynak és a cseh koronának - gyengülésével.

Vannak, akik úgy vélik: nem zárható ki újabb spekuláció londoni és amerikai befektetők részvételével.

Mások szerint eloszlott a szerdán bejelentett, az államháztartási hiány csökkentésére hozott kormányhatározat okozta bizakodó hangulat.

A dollár erősödött a nemzetközi piacokon arra a szerdai hírre, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED már nem zárkózik el a kategórikusan kamatemeléstől. Budapesten délután 212,20/50 forinton kerekedtek a dollárral, csaknem három forinttal drágábban a szerda délutáni 209,30/50 forintos árfolyamnál.

A tartalékolási periódus végén a túltartalékoltság jelei mutatkoznak a forintpiacon. Az overnight kamatok alacsonyan, 11,50/75 százalékon álltak a szerda délutáni 11,70/12,00 százalékhoz képest. A hosszabb lejáratokon a forintgyengülés hatására 10-20 bázisponttal megugrottak a swap kamatok. Az egyéves kamat ismét elérte az évi 12 százalékot.

Az állampapírok másodpiacán alacsony forgalom mellett valamennyi futamidőre emelkedtek néhány bázisponttal a hozamok. Visszafogott volt az érdeklődés a 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján is, ahol alig másfélszer jegyezték túl a felajánlott 35 milliárd forintos mennyiséget. Az aukció 12,01 százalékos hozamszintje 21 bázisponttal lett magasabb a szerdai 11,80 százalékos másodpiaci benchmarknál.(MTI)