BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassúbb építőipari dinamika

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



Novemberben az építőipari termelés volumene 5,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, és 1 százalékos csökkenést mutat októberhez képest - adta közre a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az éves átlagos teljesítmény - főleg az év eleji mélyrepülés miatt - mindössze 0,1 százalékos növekedést mutat.

Az építőipari termelés volumene októberben még 9,7 százalékos növekedést produkált a 2002. októberihez képest, és 3,8 százalékkal volt magasabb az előző havinál. Az eredmény úgy is értelmezhető, hogy az ágazat az egy évvel korábbi, a választások által alaposan felpumpált szinten tudta stabilizálni kibocsátását.

A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése valamennyi régióban csökkent. A legnagyobb mértékben, 8,5 százalékkal az észak-magyarországi és 8,3 százalékkal a dél-dunántúli székhelyű szervezetek volumenindexei estek vissza. Az öt fő alatti vállalkozások jelentős volumennövekedése eredményezte, hogy az építőipari termelés elérte az előző évi szintet.

A novemberben kötött szerződések mennyisége megegyezett az egy évvel korábbival. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések száma 6,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké viszont 6,6-del csökkent. A november végi szerződésállomány volumene 2,6 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban, az épületek építésének szerződésállománya 29,6 százalékkal alacsonyabb, az egyéb építményeké pedig 21,5-del magasabb volt a 2002. novemberinél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.