BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: évi 200 millió adományra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Mol Rt. évente átlagosan 200 millió forintot költ ellentételezés nélküli támogatásra - mondta Mosonyi György, a cég vezérigazgatója abból az alkalomból, hogy a Mol által karácsonyi adományozásban részesülő alapítványok képviselői átnyújtották a gyerekek által készített ajándékaikat.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a Mol már évek óta a karácsonyi ajándékozásra szánt mintegy 10 millió forinttal a gyermek intézményeket segíti meg. Így például decemberben a Heim Pál kórház számára egy képerősítőt ajándékoztak, ami a műtétek közben nyújt segítséget. Saracz Judit, a kórház orvos-igazgatója elmondta: az új műszer egy 25 éves muzeális értékű gépet váltott fel.

Mosonyi György hozzátette: a Mol jótékonyságra mintegy 60 millió forintot költ átlagosan évente, s emellett támogatja még egyebek mellett az egészségügyet és a környezetvédelmet.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.