Oroszország aktívabb szerepet kíván játszani a nemzetközi pénzügyekben és folytatja a legszegényebb országok adósságainak leírását - mondta Vlagyimir Putyin államfő, aki tegnap James Wolfensohnt, a Világbank elnökét fogadta. Putyin megerősítette, hogy adminisztrációja a reformok új szakaszát készíti elő a növekedés gyorsítása, a szegénység enyhítése és a szociális infra-
struktúra javítása céljából.
A szegénység visszaszorítását jelölte meg minap a következő idők prioritásaként Dimitrij Medvegyev, az elnöki adminisztráció október végén kinevezett vezetője is. Ennek eszközeként a hosszú távú beruházásokat fellendítő piaci reformokat említette. Az elnök jobbkeze elsősorban a valutaliberalizáció, valamint a nyug-díj-, a vám-, az adó- és a földreform fontosságát hangsúlyozta. Medvegyev kijelentette, hogy az ország nem fog a demokráciától az autoriter vezetés irányába mozdulni. Az oroszországi demokrácia helyzetével kapcsolatos aggodalmak azután erősödtek fel, hogy a múlt hónapban lezajlott választások nyomán az elnök hívei kétharmados többséget szereztek a dumában. Nemzetközi megfigyelők szerint a választás "szabad volt, de nem méltányos" - emlékeztet a Financial Times.
Medvegyev sajnálattal szólt a liberális pártok választási vereségéről, amelyet részben az okozott, hogy a Putyin-párti Egyesült Oroszország elragadta előlük a kezdeményezést, amikor magáévá tette az elnök politikáját "a stabilitás előmozdítására, és az egyenlő, átlátható és méltányos feltételek megteremtésére a gazdaságban". Medvegyev visszautasította, hogy a Mihail Hodorkovszkij elleni bűnügyi vizsgálat politikai indíttatású lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.