2005. január 1-jétől terjedne ki a termékdíj-fizetési kötelezettség az elektromos és elektronikai termékekre, a személygépkocsikra, illetve a 3,5 tonnánál kisebb össztömegű tehergépkocsikra - derül ki a környezetvédelmi termékdíjakról szóló törvény módosítástervezetéből. Ezekből a tárca 15,7 milliárd, illetve 7,2 milliárd forint termékdíjbevétellel számol. A közigazgatási egyeztetés alatt lévő törvényjavaslatot elkészítő Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) keddig várja az érintett társtárcák és az érdekképviseletek észrevételeit, s a tervezet január végén vagy február elején kerülhet a kormány elé.

A változtatást részben az EU-csatlakozás indokolta, ennek megfelelően változik a bevallás rendszere, amely ekkortól az áfa megfizetéséhez hasonlóan, önbevallásos alapon történik majd. Emellett a KVM közbeszerzés útján rendel hulladékhasznosítási szolgáltatást a hulladékpiacon. Ekkortól lépne életbe, hogy a reklámhordozó papírok után kivetett termékdíjat nem az első forgalomba hozónak, azaz a nyomdának, hanem a megrendelőnek kell kifizetnie.

A jövő évtől megszűnik a hígítók és oldószerek utáni termékdíj. A csomagolásoknál jelentkezne a legnagyobb mértékű drágulás, itt a díjtételeket 20 százalékkal emelnék. Az újrahasznosítási kötelezettségüket teljesítő cégek mentességét az idén januártól korlátozták. Ez 2005-től ismét változna, és szigorúbb követelményeket támasztanának a hasznosítás megszervezésében szerepet játszó koordinálószervezetekkel szemben.

Az italcsomagolások esetén darab alapú számításra térnének át. Az élelmiszer-ipari cégek által hátrányosnak tartott változtatás alól a termékeiket meghatározott arányban újratölthető palackban forgalmazó cégek mentességet szerezhetnének. A KVM az arányokat is meghatározta: a mentességhez a cégeknek 2004-ben a szénsavas üdítők 30, a sörök 70, a borok 15 százalékát kell visszaváltható palackban forgalmazni.