Rekordmértékű cseh kereskedelmi hiány

Két éve nem látott szintet ért el a cseh külkereskedelmi mérleg hiánya 2003 utolsó hónapjában: decemberben 19,8 milliárd koronával (mintegy 766 millió dollárral) haladta meg a behozatal értéke a kivitelét. Az export növekedésének üteme (22 százalék) azonban meghaladta az import bővülésének mértékét (21 százalék), és ha ez a folyamat folytatódik, akkor szakértők szerint remény van arra, hogy a cseh gazdaság növekedését az idén már nem a belső fogyasztás, hanem főként az export fogja ösztönözni. (Reuters)



Tarthatók a német növekedési célok

A német kormány kitart a 2004-re még tavaly októberben nyilvánosságra hozott 1,5-2,0 százalék közötti növekedési előrejelzésénél. A várhatóan szerdán közzéteendő gazdasági jelentésében a kabinet idéz egy kamatcsökkentést szorgalmazó szakértői jelentést, ami felfogható úgy, hogy Berlin közvetve a monetáris szigor további enyhítését szorgalmazza az EKB-nál. A kormány nagy reményeket fűz az exporthoz, mert a globális fellendülés kezdeti szakaszán általában nagy a kereslet a német tőkejavak iránt. A beszámoló a munkanélküliség 100 ezer fős csökkenését és a személyi fogyasztás 1,2 százalékos, reálértéken számított növekedését vetíti előre. (Reuters)



Megtorpanás Japánban

A vártnál nagyobb mértékben - havi összehasonlításban 2,3 százalékkal - esett novemberben a japán szolgáltatási szektor teljesítményét jelző index értéke, és ezen belül a pénzügyi szolgáltatásoknál 4,8-es visszaesést mértek. Elemzők szerint azonban nincs szó a korábbi hónapokban tapasztalt gazdasági élénkülés tartós megtorpanásáról. (Reuters)



Befektetésre ajánlják Indiát

A Moody's hitelminősítő szolgálata a befektetési kategóriába sorolta India külföldi valutában meglévő szuverén adósságát. Ennél óvatosabb volt a Fitch, amely néhány napja emelte BB-ről BB plusz fokozatúra az ország minősítését, ami egy beosztással még a befektetői minősítés alatt van. (Financial Times)