Széles Gábor szerint 300 forint is lehet az euró
Egy ország költségvetése soha sem bukott meg olyan gyorsan, mint a 2004-es, amely már december végén elvesztette hitelességét - mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) a Gundel Étteremben megrendezett gazdasági fórumán Varga Mihály, volt pénzügyminiszter, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője.
Varga Mihály szerint a tervezés időszakában a kormány 255 forintos euróval és 5,8 százalékos átlagos inflációval számolt 2004-re.
Ehelyett az euró árfolyama ostromolja a 270 forintot, az éves átlagos várható áremelkedés pedig 7-7,5 százalék közé kerülhet. Varga Mihály véleménye szerint ebben az évben őszinteségre van szükség a fiskális politikában és összhangra a fiskális és monetáris politika között.
Ennek érdekében a kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak közösen újra kell fogalmaznia a 2004-es inflációs célt - mondta Varga Mihály.
"A piac nem annak hisz amit mondanak, hanem annak, amit tesznek" - mondta az ellenzéki képviselő. Hozzátette: "nem biztos, hogy a forint ki tud szállni, abból a hullámvasútból, amelybe a 2003 júniusi sáveltolás után került". Fogalmazása szerint ennek hátterében a fiskális és monetáris politika sokszor egymásnak ellentmondó kommunikációja is áll.
Nemcsak a kormány, de a jegybank döntéseit is kritizálta Varga Mihály. "Rossz döntésnek tarjuk, hogy a Monetáris Tanács 2003 júniusában hozzájárult a forint árfolyamsávjának eltolásához" - jelentette ki.
Széles Gábor, az MGYOSZ elnöke ugyancsak bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, megfogalmazta, hogy a mostani helyzetben nehéz lesz stabilizálni a forintot a jelenlegi euró árfolyamon, így nem elképzelhetetlen, hogy rövid időn belül az árfolyam megközelítheti a 300 forintot is.
A gazdaságon fórumon Széles ismét szóvá tette, hogy a nemzeti fejlesztési programban kiemelt szerepet kellene kapnia a gyógytúrizmus fejlesztésének. "A használaton kívüli katonai repterek fejlesztése lehetővé tenné, hogy Magyarország, akár uniós támogatás segítségével, a régió logisztikai központjává váljon" - mutatott rá az MGYOSZ elnöke.(MTI)


