Szigorítások a fővárosban
Szigorú megszorítások várhatók a fővárosban - derül ki Budapest költségvetési koncepciójából, amelyet tegnap fogadott el a fővárosi közgyűlés. Sem a személyi, sem a dologi kiadásokat nem tudja reálértéken tartani 2004-ben a főváros az önkormányzati intézményeknél. Számítani lehet intézmények átszervezésére és összevonására, a tervezett beruházások visszafogására, illetve a nem kötelező önkormányzati feladatok leépítésére. Döntés február végére várható.
A költségvetési koncepciót két variációban terjesztette be Atkári János, a pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes: az elfogadásra javasolt változat a Budapesti Közlekedési Részvénytársaságnak (BKV) egyáltalán nem tervezett önkormányzati támogatást, a másik szerint a BKV 7 milliárdot kapott volna. A közgyűlés tegnap egy harmadik megoldás mellett döntött. A cég 3 milliárd forint működési és ugyancsak 3 milliárdos amortizációpótló támogatást kap a fővárostól. Az önkormányzati finanszírozású intézmények személyi juttatásainál mintegy 6 százalékos reálérték-csökkenéssel kell számolni. Dologi kiadásokra nominálisan is kevesebbet kapnak az intézmények, a reálérték-csökkenés meghaladja a 10 százalékot.
A koncepció indoklása szerint az önkormányzati finanszírozás s ezzel együtt a főváros költségvetési bevételei és kiadásai a korábban várnál kedvezőtlenebbül alakultak. Emellett az önkormányzat a fejlesztések finanszírozását szolgáló hitelszerződésekben vállalta a működési eredmény - a folyó bevételek és kiadások aránya - 7 százalékos szintjének, valamint más gazdálkodási mutatóknak a teljesítését. Ha ezeket nem tudja megtartani, köteles újratárgyalni a visszafizetés feltételeit. A biztonságos gazdálkodás miatt 8 százalékos működési eredményt tartalmaz az anyag. Ha a kiadásokat jövőre reálértékén tartaná a város, akkor működési eredménye csak 5,9 százalékos lenne.
A költségvetési koncepció elfogadása után Atkári János kifejtette: a megszorítások nem egységesen érintik majd a fővárosi finanszírozású intézményeket. Átszervezésekre és összevonásokra kerül sor, bár ezek éven belül csekély megtakarítást eredményeznek. A főváros hétéves fejlesztési tervében szereplő beruházásokból várhatóan nagyobb számban kell kihúzni, illetve kezdésüket későbbre halasztani. A rangsor elejére azok a fejlesztések kerültek, amelyeket törvényi kötelezettség miatt kell megvalósítani, illetve amelyekhez Budapest hazai vagy európai uniós forrásokból jelentős arányú támogatást vagy kedvező konstrukciójú hitelt kap. A fővárosnak át kell gondolnia azt is, milyen, az önkormányzatok számára nem kötelező feladatot lát el, illetve támogat. Várhatóan jelentős számú civil szervezetnek és alapítványnak nem jut pénz az idén.


