Draskovics az Amerikai Kereskedelmi Kamaránál
A magyar gazdaság alapvetően erős, az utóbbi időben javul az exportteljesítmény, a gazdasági növekedés idén erőteljesebb lesz az elmúlt évinél, csökkenteni kell azonban az államháztartási hiányt és az állami költekezést - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara csütörtöki rendezvényén Budapesten.
A pénzügyminiszter szerint három tényezőn mindenképpen változtatni kell, mérsékelni kell az államháztartás hiányát, a folyó fizetési mérleg hiányát és a "hitelesség deficitjét".
Draskovics Tibor ígéretet tett arra, hogy az üzleti szféra javaslatai nyitott fülekre találnak a pénzügyminiszternél.
Kiemelte: a kormány már a közeljövőben hozzáfog az állam méretének, kiadásainak visszafogásához, egyebek mellett külső szakértő cégekkel méretik fel azt, hogy bizonyos központi intézmények milyen hatékonysággal működnek.
Ígéretet tett arra is, hogy a kormány egyes áfa-változtatásokkal segíti majd az üzleti szféra tevékenységét.(MTI)


