Inflációs előrejelzések

Értékelésünk szerint a rendszer 2001. közepi bevezetésekor a monetáris politika kezdeti alacsony hitelességét mutatta, hogy az MNB-n kívüli gazdasági elemzők a meghirdetett inflációs célnál számottevően nagyobb árnövekedést vártak. 2002 decemberére az MNB eredetileg alacsonyabb, míg a többi elemző magasabb inflációt várt, mint ami ténylegesen bekövetkezett, összességében azonban a 2002. év végi árindex közelebb volt az MNB előrejelzéséhez.

Ezzel szemben 2003-ban mindegyik szakmai műhely alábecsülte az árak várható év végi alakulását, amit éppúgy magyaráz a maginfláció gyorsulása, mint a monetáris politika által nem befolyásolható tételek áralakulása.

A maginfláció vártnál nagyobb értékét a vártnál jóval lazább fiskális politika, és a tartósan gyengébb szinten stabilizálódó nominális árfolyam magyarázza, míg a maginfláción kívüli tételek esetében a feldolgozatlan élelmiszerek árának 2003. év végi jelentős megugrása jelentett többlet inflációs hatást.





>> Dezinfláció és inflációs előrejelzések



Az előrejelzési munka a gazdaságpolitika minden intézményben fontos szerepet tölt be. Mivel a gazdaságpolitikai döntések hatása a jövőben érvényesül, elengedhetetlen annak ismerete, hogy mi történne a gazdaságban a vizsgált döntések véghezvitele nélkül.

A gazdasági előrejelzések tudományos elemzése már az 1900-as évek első felében megkezdődött (Ld. pl. Persons W. M. (1924) "The Problem of Business Forecasting" No. 6. in Pollak Foundation for Economic Research Pubilcations. London: Pitman), ami a fentiek fényében nem meglepő, hiszen F. Roos szavaival élve "?a kérdés nem az, hogy előre jelezzünk-e vagy sem, hanem, hogy mindezt áttekinthető és esetenként kvalitatív módon végezzük el, vagy pedig érzések és hitbeli meggyőződések alapján?" (Roos, F. Ch. (1955) "Survey of Economic Forecasting Techniques: A Survey Article" Econometrica Vol. 23, No. 4., Oct.)

A korai kezdetek után a valószínűségelméleti megközelítések felhasználása az előrejelzési módszertant komoly formális tudománnyá formálta, amit számos könyv, konferencia és kifejezetten az előrejelzési módszertannal foglalkozó folyóiratok sora fémjelez. (Az előrejelzési módszertan jelenlegi állásáról jó összefoglalót ad

pl. Clements, P. és Hendry, F. (1998) "Forecasting Economic Time Series" Cambridge University Press)





>> Miért fontos

az inflációs előrejelzés?



A gazdasági előrejelzés kulcsszerepet tölt be a Magyar Nemzeti Bank döntéseinek támogatásában is. Az MNB a Jelentés az infláció alakulásáról című kiadványában negyedévente részletesen elemzi a gazdasági folyamatok alakulását, s azon belül is elsősorban az infláció várható alakulását. (A kiadványsorozat letölthető az MNB honlapjáról, http://www.mnb.hu).

Az inflációs előrejelzés ugyanis kulcsszerepet tölt be a 2001 óta bevezetett monetáris rendszer, az inflációs célkitűzés üzemeltetésében. A rendszer logikája szerint a rendszer végső célja az inflációs cél, amely a gazdasági szereplők inflációs várakozásait kell, hogy orientálja. Értelemszerűen ez csak úgy lehetséges, ha a bank képes a célok elérésére. Ennek elsődleges eszköze a kamatpolitika, amely az árfolyam befolyásolásán keresztül és közvetlenül is hat az árakra és a reálgazdaságra. Abban az esetben, ha a bank úgy látja, hogy a várható infláció a meghirdetett cél felett lesz, a kamatok emelésével szigorít a monetáris kondíciókon, míg ellenkező esetben a kamatok csökkentésével lazít azokon. Az inflációs előrejelzéseknek ezért a várakozások koordinálása szempontjából önmagában nincs jelentősége, mivel a bank nem azt állítja, hogy az infláció végül is annyi lesz amenynyit a jelentésben közöl, hanem azt próbálja bemutatni, hogy a jelenlegi folyamatok alapján, ha nem változnak a monetáris kondíciók (tehát a kamat és az árfolyam is változatlan maradna), mekkora inflációt várhatunk. Ha azonban ez nem a meghirdetett cél, akkor lép, így önmaga járul hozzá ahhoz, hogy a korábbi inflációs előrejelzés kisebb, de az inflációs célja nagyobb eséllyel teljesüljön.





>> A jegybanki előrejelzés fontos tulajdonságai



Inflációs előrejelzéssel persze nem kizárólag az MNB foglalkozik, hanem piaci elemzőintézetek is, amelyeknek magyar piac sajátosságai miatt két fő csoportját különböztethetjük meg. Előrejelzési tevékenységgel foglalkoznak a kutatóintézetek (Ecostat, GKI Rt. Kopint-Datorg Rt, Pénzügykutató Rt.), amelyek viszonylag nagy szakértői apparátussal elsősorban külső megrendelésekre készítenek elemzéseket. Egy másik csoport a befektetési és kereskedelmi bankok elemzőrészlegei, ahol egy kisebb számú elemzőcsapat elsősorban a pénzügyi befektetők részére készít elemzéseket. Bár sok különbség lehet a két csoport előrejelzési módszertanában, abban megegyeznek, hogy előrejelzést egészen más célból készítenek, mint az MNB.



Feltételes vagy feltétel nélküli előrejelzés?

Míg a fenti intézmények az infláció értékét minden tényezőt figyelembe véve próbálják meg számszerűen eltalálni, az MNB inflációs előrejelzése egy input a monetáris politika döntéseihez. Az MNB inflációs előrejelzése csak akkor tükrözné az előbbi elemzők számaihoz hasonlóan az infláció várható alakulásának legjobb becslését, ha közben az előrejelzési horizonton a monetáris kondíciók a valóságban végig változatlanok maradnának, tehát az árfolyam és a kamatok is az előrejelzéskori szinten rögzülnének. Az MNB-előrejelzések e tulajdonságát feltételes előrejelzésnek nevezzük, mivel feltételes az előrejelzés készítésekor fennálló árfolyam- és kamatértékre. Ezzel szemben a piaci előrejelzések a piaci elemzők és kutatóintézetek előrejelzései feltétel nélküliek, hiszen ők az árak alakulásába beleszámolják a monetáris hatóság esetleges lépéseinek hatását.

A bank előrejelzései azonban más okokból is korlátozottabb információs halmazzal dolgoznak, mint a piac. Az MNB szakértőinek a fiskális változók esetében is feltételes pályát kell megalkotniuk, hiszen az MNB a kormányzati gazdaságpolitika részeként csak publikus költségvetési és regulációs döntéseket szerepeltethet az előrejelzésében, míg a piac a még a valószínűsíthető, de el nem döntött vagy még nem publikus lépéseket is figyelembe veheti. Ilyen szempontból az MNB-előrejelzés tudatosan információs hátránnyal készül a piachoz képest.



Az előrejelzések horizontja: hova fokuszál a bank?

Az MNB-előrejelzések speciális természete azonban nem kizárólag annak feltételességéből adódik. A prognózisok értékelésekor fontos figyelmet kell fordítanunk a monetáris politika transzmiszsziós horizontjára, tehát arra az időintervallumra, amíg a kamatlépések hatása már határozottan megjelenik az inflációban. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az időintervallum legalább egy évnél hosszabb, de két évnél valamivel rövidebb. (A témáról jó összefoglalót ad Artis, M. et al., 1998 "Inflation Targeting: What can the ECB Learn from the Recent Experience of the Bank of England?", The Economic Journal, Vol. 108, No. 451., Nov.) Míg ugyanis pl. egy árfolyamváltozás import-költségoldali hatása gyorsan megjelenik az ipari termékekben, addig ahhoz, hogy mindez végigfusson a reálgazdaságon, és a gazdasági szereplők ár- és béralakulását is tartósabban befolyásolja, hosszabb időre van szükség.

Ebből az következik, hogy a bank előrejelzési horizontja viszonylag hosszú, hiszen számára az fontos, hogy az adott éven túl jól ragadja meg az inflációt alakító főbb folyamatokat. Ebből az is következik, hogy az MNB számára a rövid távú (egy-két negyedévnyi) előrejelzés pontossága csak hitelességi szempontok miatt fontos. (Általánosságban igaz, hogy a hosszabb távú pontos előrejelzés megkívánja a rövid távú előrejelzés pontosságát, a rövid távon nyerhető pontosságnövekedés azonban sok esetben kis hatással van a hosszú távra. Mivel a kétféle horizont sokszor eltérő módszertant igényel, gyakran jelent dilemmát, hogy milyen mértékű erőforrást áldozzunk a rövid távú előrejelzések csiszolására.)



A legvalószínűbb pálya és a kockázatok

Az MNB több más inflációs célkitűzést alkalmazó ország jegybankjaihoz hasonlóan nem kizárólag pontbecslést ad az infláció alakulására, hanem megjeleníti az infláció várható alakulásának valószínűségeloszlását is. (Ilyen például a brit és a svéd jegybank is.) Az előbbit alappályának, ez utóbbit pedig legyezőábrának nevezzük. (Az első olvasatra meglepőnek tűnő név abból ered, hogy az ábrán a különböző valószínűségi tartományok eltérő színnel vannak jelölve, ami miatt az egy legyezőre hasonlít.) A legyezőábrára azért van szükség, mert az infláció alakulása egy valószínűségi változó, amely számtalan konkrét értéket felvehet a gazdaságban bekövetkező sokkok függvényében. Az ábra azt prezentálja, hogy az infláció, bizonyos valószínűséggel, mely sávban lesz a jövőben.

Az ábra értelmét azonban megfogalmazhatjuk kevésbé formálisan is. Az infláció pontbecslése számos feltételre épül, a nemzetközi környezet változóiban (olajárak, külföldi konjunktúra) és a magyar gazdaság alkalmazkodási mechanizmusaiban is (fiskális politika alakulása, munkapiac rugalmassága, keresleti rugalmasságok stb.).

Mivel a feltevések mindegyike bizonytalan, az MNB elemzőinek számos különböző forgatókönyvet kell kidolgozniuk arra vonatkozóan, hogy mi történik, ha egyes feltevések, illetve alkalmazkodási mechanizmusok eltérően alakulnak ahhoz képest, amit az alappályában gondoltunk. Ezek a különféle szcenáriók kockázatokat jelentenek, amelyek mindegyikét lefuttatva, és ismerve azt, hogy melyik menynyire valószerű, az infláció alakulásának egy eloszlását nyerjük. A legyezőábra tehát kevésbé formálisan tekinthető egy kockázatkezelő eszköznek, amely segítségével az alappálya bizonytalanságát érzékeltetjük. Ebben a vonatkozásban az alappálya a legvalószínűbb szcenáriót jelöli, míg a legyezőábra az e körüli kockázatokat mutatja.

Mivel a bank szakértői a bizonytalanságot egy ismert típusú eloszlás alapján származtatják, a bizonytalanság nagyságának az eloszláson túl néhány jól értelmezhető összefoglaló mutatószáma is van. Az eloszlás várható értékét az alappálya pontbecslésével összehasonlítva megtudhatjuk, hogy az alappályánál magasabb vagy alacsonyabb infláció kialakulása-e a valószínűbb, ahol értelemszerűen az alappályánál magasabb várható érték a felfelé irányuló kockázatokat tükrözi. Az eloszlás szórása az előrejelzés általános bizonytalanságát mutatja, míg a ferdültsége ismét a kockázatok aszimmetriáját tükrözi, hiszen az a várható érték és az alappálya viszonyával van szoros kapcsolatban.

Az eddig elmondottak illusztrációjaként a legutóbbi (2003. november) jelentésben publikált "legyezőábra" 2005 decemberére számított keresztmetszetét mutatjuk be. A módusz a jelentésben szereplő ún. alap-előrejelzés 4,1 százalékos értéke. Ugyanakkor alap-előrejelzésünket jelentős - a feltevéseinkkel kapcsolatos - felfelé irányuló kockázat övezi, ami egy erősen balra ferdült eloszlást eredményezett. A magasabb infláció irányába mutató két főbb tényező: a 2004-es indirekt adóemelések inflációs várakozásokat emelő hatása, illetve a fiskális keresletszűkítésnek a tervezettnél kisebb mértékű megvalósulása volt. Akkori előrejelzésünk szerint az alap-előrejelzésnél alacsonyabb inflációt eredményezhetett az EU-csatlakozás miatt megszűnő vámok dezinflációs hatása. Mivel a szakértők megítélése szerint a felfelé mutató kockázatok inflációs hatása lényegesen nagyobb volt, mint a lefelé irányulóké, ezért a 2005 decemberére adott inflációs előrejelzés várható értéke közel 1 százalékponttal magasabb lett, mint az alap-előrejelzés.





>> Miért hasonlítunk

mégis össze?



Az eddigiekben elmondottakból az következne, hogy eltérő természetük és prezentációs szerkezetük miatt az MNB-előrejelzéseket nem lehet összevetni a piaci szereplők prognózisaival. Szigorú értelemben ez valóban így van, hiszen az infláció eltalálása a jegybanki előrejelzéseknek nem célja. Sokkal inkább fontos az, hogy az inflációt alakító mechanizmusok nagyságrendjét mennyire érzékeli jól az intézmény. Emiatt az előrejelzések összehasonlítása helyett az előrejelzési modelleket lehetne elviekben korrekt módon összevetni. Ekkor azt vizsgálnánk, hogy azonos alapfeltevésekből kiindulva, melyik intézmény előrejelzése ragadná meg a legpontosabban az infláció alakulását.

A fenti szempontok ellenére jelen elemzésben mégis összevetjük az MNB és a többi intézmény publikált előrejelzéseit. Bár az előrejelzési modellek korrekt összevetését nem tudjuk megtenni, hiszen nem áll rendelkezésünkre a többi intézmény formális modellje, hitelességi szempontból mégis fontosnak tartjuk, hogy a bank a publikum előtt is elszámoljon azzal, hogy korábbi előrejelzéseiben mikor mit és miért mondott, és ez hogyan viszonyult a többi gazdaságelemző képéhez.

Míg a piaci elemzőknél és kutatóintézeteknél - a rendelkezésre álló adatok miatt - kizárólag az inflációs előrejelzés pontbecslését vizsgáljuk, az MNB esetében - mivel a legyezőábrát fontos kommunikációs eszköznek véljük - az alap-előrejelzés mellett a kockázatokkal súlyozott várható érték alakulását is elemezzük.

Az MNB-n kívüli elemzőintézetek közül külön vizsgáljuk a kutatóintézetek és a piaci elemzők inflációs előrejelzéseit, elsősorban azért, mert 2001 folyamán igen eltérően ítélték meg a 2002-es év végi inflációs cél teljesülését. Az inflációs előrejelzések vizsgálatában elsősorban hosszabb horizontú prognózisok eltérését elemezzük, hiszen mint bemutattuk, a monetáris politika vitele szempontjából ennek az időtávnak van jelentősége.





>> Inflációs előrejelzések 2002 decemberére



Mivel a meghirdetett inflációs célok az adott év decemberi inflációjára vonatkoznak, az előrejelzések értékelésénél mindig a különböző évek decemberi árindexére vonatkozó prognózisok hibáját vizsgáljuk a következőkben.

Az inflációs célkitűzés bevezetése óta az MNB először 2001 augusztusában publikált inflációs előrejelzést, akkor 2001-re és 2002-re. Mivel a 2001 decemberére adott előrejelzéseinket a monetáris politika elemzési fókuszához képesti rövid horizont miatt nem tartjuk elemzési szempontból érdekesnek, a 2002. év végére adott prognózisaink lehetnek az elsők, melyeket érdemes a többi elemző előrejelzéseivel összemérni.

Az első, 2001 augusztusában publikált jegybanki prognózist követő felmérések eredményei egyértelműen tükrözték, hogy a 2002 végére kitűzött inflációs cél (4,5š1 százalék) a piaci szereplők számára egyelőre nem hiteles, hisz az elemzők 2002 decemberére az inflációt a célsáv felső értéke közelében, illetve azt meghaladóan várták. A kutatóintézetek különösen pesszimistán ítélték meg a várható inflációs folyamatokat, hisz prognózisuk közel egy százalékponttal volt magasabb az egyébként is borúlátó piaci elemzőkénél. Az MNB elemzői, a piaci várakozásokkal ellentétben, már ekkor nagy valószínűséget tulajdonítottak az inflációs célérték teljesíthetőségének. Az új monetáris rendszerben várható reálgazdasági alkalmazkodás, illetve az exogén tényezőkre tett feltevéseink alapján az inflációs célsáv alsó felében vártuk a 2002. decemberi fogyasztói árindex alakulását.

Az inflációs várakozásokban 2001 augusztusában meglévő jelentős különbségek, illetve a tapasztalt 2001-2002-es kedvező inflációs folyamatok már előrevetítették a prognózisokban később történő változások irányát és mértékét is. A piac értékítélete alapján 2001 utolsó negyedévétől kezdődően fokozatosan nőtt az inflációs cél teljesíthetőségének valószínűsége, amit a kutatóintézetek, illetve a piaci elemzők várakozásainak 2002 februárjáig tartó csökkenése is megfelelően mutat. A realizálódó makrogazdasági folyamatokhoz a jegybank kezdetben alacsony prognózisának fokozatos emelésével alkalmazkodott, amit elsősorban a bérinfláció korábban vártnál lassabb csökkenése és az árfolyam-begyűrűzés előzetesen feltételezettnél lassabb volta magyaráz. Mindezen folyamatok következtében 2002 februárjában a fél évvel korábbi felméréshez képest az MNB és a piaci szereplők várakozásai jelentősen közeledtek.

2002 májusában a beérkező új - exogén tényezőkre vonatkozó - információk (magas forintban kifejezett olajárak, feldolgozatlan élelmiszerek ársokkja, növekvő importált infláció) és az elhúzódó munkapiaci alkalmazkodás alapján gyakorlatilag minden elemző közel azonos mértékben felfelé korrigálta inflációs prognózisát. Mivel az exogén tényezők inflációs hatása átmenetinek bizonyult, ugyanakkor a bérinfláció továbbra is mérsékelten lassult, a 2002. augusztusi és novemberi előrejelzések a piaci elemzők és a kutatóintézetek esetében a fél évvel korábbi szinten, míg a jegybanknál a februárinál kissé magasabban alakultak.

A 2002 végére adott előrejelzések eredményei alapján megállapítható, hogy a jegybank előrejelzései folyamatosan alacsonyabbak voltak, mint a piac többi szereplője által kalkulált értékek. Mivel a bank előrejelzései folyamatosan a realizálódott érték szűkebb környezetében változtak, így a prognózisok hibái a jegybank esetében lettek a legkisebbek. Az átlagos hibák alapján az MNB előrejelzéseitől alig maradtak el a piaci elemzők várakozásai, míg a kutatóintézetek az egész elemzési horizonton átlagát tekintve jelentősebben felülbecsülték az infláció várható alakulását. Az előrejelzések időbeli alakulását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a piaci elemzők változtatták előrejelzéseiket a legkisebb mértékben, míg a kutatóintézetek várakozásai mutatták a legjelentősebb ingadozásokat. A jegybanki előrejelzések revíziói a piaci elemzők értékeinél kissé nagyobbak voltak.

Az MNB-előrejelzések részleteit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb bizonytalansággal és ebből következően a legnagyobb hibákkal a feldolgozatlan élelmiszerek áralakulását kezeltük. (Mivel a többi elemző előrejelzései nagyobb részletezettséggel nem állnak rendelkezésre, ezért azok ilyen mélységű elemzésétől eltekintünk.) Hasonló nagyságrendű hibákat vétettünk a járműüzemanyagok árainak prognosztizálásakor, amit a gyorsan változó olajárakhoz kötött technikai alapfeltevésünk eredményének tekintünk.





>> Inflációs előrejelzések 2003 decemberére



A 2002. decemberi inflációs prognózisok eredményeitől lényegesen eltérő tendenciákat és végső sorrendet tapasztalhatunk a tavalyi év végére adott prognózisok értékelésekor. 2002 februárjától indítva a vizsgált időszakot megállapítható, hogy a 2003. decemberi inflációt az összes gazdaságelemző viszonylag nagy, egy százalékpont körüli hibával jelezte előre. A hiba iránya a teljes előrejelzési horizonton azonos volt, minden elemző, minden időtávon alulbecsülte az inflációt. Az átlagos hibák alapján legjobb teljesítményt a kutatóintézetek nyújtották, igaz, hibájuk alig egytized százalékponttal alacsonyabb a piaci elemzők és a jegybank kockázatokkal súlyozott prognózisainál. Az MNB alap-előrejelzésében a várható értéknél mintegy 0,3 százalékponttal nagyobb hiba egyrészt néhány alapvető reálgazdasági folyamatra (pl. béralkalmazkodás) átmenetileg alkalmazott normatív prognózisok figyelembevételének, másrészt pedig technikai alapfeltevéseink hibáinak az eredménye.

Önmagában az a tény, hogy a 2003. decemberi infláció mértékét valamennyi gazdasági előrejelzésekkel foglalkozó piaci szereplő, illetve az MNB is folyamatosan, közel hasonló mértékben alulbecsülte, vélhetően az elemzések elkészítésekor azonos módon figyelembe nem vett faktorok eredménye. Véleményünk szerint e tényezők közül leginkább az alábbiak hatása volt meghatározó: egyrészt a gazdaságpolitikai feltételek fokozatosan egyre erősebb inflációs nyomást okoztak, s ez minden elemző információs halmazába gyakorlatilag azonos gyorsasággal épült be; másrészt a feldolgozatlan élelmiszerek árainak év végi jelentős megugrására nem számított az elemzők egyetlen csoportja sem.

Az alábbi ábrát vizsgálva azonban az is nyilvánvaló, hogy az MNB-alapelőrejelzések revíziói nagyobbak voltak, mint a piaci prognózisoké. Ezeket a bank elsősorban a legyezőábra alkalmazásával simította. Az MNB-alapelőrejelzések nagyobb revíziói értékelésünk szerint több tényező hatásával magyarázhatók:

Egyrészt, mivel az MNB-előrejelzések feltételesek, az exogén változókat szabály alapon inputáljuk előrejelző modellünkbe, és nem feltétlenül azok legjobb előrejelzését adjuk. Ez számos szabály esetében (pl. forint/euró árfolyam, olajárak) ingadozóbb exogén változókat ad, mint ha a legjobb becslésünket használnánk.

Másrészt azonban az MNB-előrejelzések a piaci elemzők vélhetően viszonylag egyszerűbb előrejelzési modelljeihez képest kevésbé alapulnak a múltbeli dinamika előrevetítésén, így olyan időszakokban, amikor a tényleges infláció jelentősen nem változik, nagyobb bizonytalansággal működnek. Értelemszerűen, amikor az inflációs folyamatban jelentős változás áll be, az MNB strukturális megközelítése nagyobb pontossággal képes érzékeltetni a folyamatok irányát. Ez történt pl. 2002-ben, amikor a bank összességében pontosabb előrejelzéseket adott, mint más elemzők.

2002 novemberétől 2003 februárjára jelentős revízió forrása volt az a tény is, hogy az MNB a korábbi - a monetáris tanács kérésére alkalmazott - normatív bérpályáról áttért a legvalószínűbb előrejelzésen alapuló bérpályára. (2002 augusztusában és novemberében az inflációs előrejelzést a monetáris tanács kérése alapján az Országos Érdekegyeztető Tanács által ajánlott bérpályára írtuk fel.)

Az MNB előrejelzési hibájának felbontása kapcsán az alábbi tényezőket érdemes megemlítenünk: az előrejelzési hiba átlagosan kisebb volt a maginfláció esetében, mint a teljes fogyasztói árindex szintjén. Összességében egy-másfél éves előrejelzési horizonton a teljes fogyasztói árindexre vonatkozó hiba felét okozta a maginflációban elkövetett hiba, míg rövidebb időtávon ez az arány némileg csökkent.

A maradék hiba forrása a regulált árak és a feldolgozatlan élelmiszerek előrejelzésében keresendő. A regulált árak esetében abszolút értelemben viszonylag kis hibát vétettünk, a csoport - a teljes fogyasztói árindexben vett - közel 20 százalékos súlya miatt azonban ez a tévedés meghatározó hatással bírt a teljes előrejelzési hibára. A feldolgozatlan élelmiszereknél még az év második felében is viszonylag jelentősebb előrejelzési hibát vétettünk, s így az még a tétel viszonylag alacsony, 6 százalék körüli súlya mellett is észrevehetően hatott a teljes előrejelzési hibára. A regulált árak előrejelzésének hibája alapvetően a korábban nem ismert, illetve nem publikus kormányzati intézkedések figyelmen kívül hagyásából, míg a feldolgozatlan élelmiszerek előrejelzése a nehezen előre jelezhető időjárási feltételekből adódott.