A turisztika szakmai szervezeteinek, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) és a Magyar Szállodaszövetségnek (MSZSZ) a vezetése a Világgazdaság február 6-i számában megdöbbenéssel olvasta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének álláspontját a turisztikai marketinggel, az ország és a régiók marketingjét végző szervezettel, a Magyar Turizmus (MT) Rt.-vel kapcsolatban.
Szemben az interjúban megjelentekkel, véleményünk szerint az MT Rt. nem vonható össze az Agrármarketing Centrummal és az ITDH-val, mert más tevékenységet végeznek. A mezőgazdasági termékek exportjának, valamint a működő tőke importjának, külföldi befektetéseknek a segítése, marketingje teljesen más szakterület, mint a turizmus marketingje, melyet az MT Rt. végez. Szakmailag indokolatlan a kormányzatilag irányított és finanszírozott, turisztikai, promóciós országképet erősítő, a turisztikai szakma által is segített és ellenőrzött tevékenység összevonása más tevékenységgel a nyilatkozatban feltételezett kormányzati "párhuzamosságok" elkerülése céljából.
A három cég közötti szinergiák adta lehetőségek maximális kihasználásával egyetértünk, ez jelenleg is működik. Erről egyébként Csillag István gazdasági miniszter az elmúlt időszakban többször is intézkedett. Köztudott, hogy évekkel ezelőtt már volt hasonló kezdeményezés, amely a szakma és a turisztikai vállalatok számára a külképviselői munka megtorpanását, több piacon a beutazó forgalom visszaesését eredményezte. Más országokban sincs ilyen, az MKIK elnöke által javasolt gyakorlat, hogy a turisztikai marketinget a többi idegen tevékenységgel együtt végeznék.
A jelenlegi kritikus időszakban, amikor háromévi visszaesés után a szakma a nehezedő gazdasági és versenyképességi pozíció ellenére mind a beutazók számának, mind a fajlagos költéseknek a növekedését reméli és prognosztizálja, amikor az országmarketingre fordítható keret 30 százalékkal csökkent, felelőtlenség a szervezetet a fenti módon szétverni.
Az idegenforgalmi vállalatok - a legtöbben kamarai tagok is - fontosnak tartják az MT Rt. munkáját, amelyet az igazgatóságban és a felügyelőbizottságokban tevékenykedő képviselői útján - együtt az államot képviselő GKM-vezetőkkel - segít, bírál és ellenőriz. E vállalati kör részt vesz a javaslatok megítélésében, elbírálásában, javításában, azzal a céllal, hogy az egész turizmus és a turisztikai vállalatok érdekeit a legnemesebb értelemben képviselje - ennél nemesebb célja a kamarának sem lehetne.
Az MKIK-ban működő turisztikai szakosztály véleménye megegyezik a szakmai szervezetek - és nem pedig az elnök - álláspontjával. Ismeretes az is, hogy a turisztikai szakmai szövetségeknek együttműködési megállapodásuk van a kamarával - talán ez is indokolta volna az álláspontok egyeztetését.
Azt is megjegyezzük, hogy az MT Rt. költségvetésének jelentős hányadát belföldi és külföldi marketingre, kisebb részben működésre fordítja, pályázati pénzeket - sem puhát, sem keményeket - nem kezel. A turizmusban kiírt pályázatokat az Országos Idegenforgalmi Bizottság javaslata alapján a GKM írja ki.
A turisztikai szakma megközelítőleg 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, 30 ezer embernek ad közvetlenül - néha időszakosan is - munkát, továbbá a fizetési mérleg hiányának mintegy 28 százalékát fedezi. A pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter által egy januári beszélgetésen megkívánt bevétel- és devizanövekedés - a csökkenő marketingkeretek mellett is - egy nyugodt, hatékony MT Rt.-t igényel.
Molnár Gabriella
a MUISZ elnöke
Niklai Ákos
az MSZSZ elnöke
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.