BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kártalanítás a K&H Equities-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A K&H Equities volt ügyfelei kártalanítási folyamatának első szakasza véget ért, a létrejött megállapodásokat a következő hetekben a felek írásban is rögzítik - közölte a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (K&H).

Azok az ügyfelek, akiknek követelését a bank elutasítja, a napokban írásban kapnak értesítést erről.

Az elutasítottak számát, illetve megoszlását a bank nem közölte. Ezt azzal indokolták: a banktitokról és az értékpapír-kereskedelemről szóló jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a brókercég volt, vagy jelenlegi ügyfeleiről, és a közöttük levő szerződéses viszonyokról az arra feljogosított szervezeteken kívül mások részére tájékoztatást adjon a bank.

Korábban a K&H-nál az Equities-botránnyal kapcsolatban 60-70 problémás ügyfélről beszéltek. A K&H Equities és a K&H Bank nemzetközi tulajdonosai, a KBC Bank és az ABN AMRO garanciát vállaltak arra, hogy az Equities-ügyfelek felé fennálló kötelezettségeknek minden körülmények között eleget tesznek.

A K&H arról nem közölt adatot, hogy a brókercégnél milyen összeggel károsították meg az ügyfeleket. Az ügyben nyomozást folytató rendőrség közlése szerint az érintett 60-70 ügyfél teljes befektetése a cégnél mintegy 20 milliárd forint, a káruk meghaladhatja a 10 milliárd forintot.

Tavaly novemberben Bába Ágnes, a K&H Bank szenior ügyvezető igazgatója azt mondta újságíróknak, hogy a könyvvizsgálóval egyeztetve azért nem képeztek céltartalékot az brókercég ügye kapcsán, mert a veszteséget akkor még nem tudták számszerűsíteni.

A tavaly júniusban kirobbant ügyben az eddig feltárt tények szerint a K&H brókercégénél mintegy 60-70 ügyfél számlája esetében az elszámolásokat meghamisították, az ügyfeleket nem a valós hozamokról értesítette a brókercég. Ezek az ügyfelek a K&H brókercégénél Kulcsár Attila ügyfelei voltak.

Az Equities vezető befektetési tanácsadója az eddigi megállapítások szerint szabálytalanul kezelte a hozzá tartozó "kiemelt ügyfelek" befektetéseit, a piacinál magasabb hozamot ígért számukra.

A sikkasztás mellett pénzmosással is gyanúsítják a brókert, aki egyelőre Bécsben tartózkodik, folyik a kiadatási eljárás ellene.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.