BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kovács: nem sikertelen a koalíció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az MSZP és az SZDSZ közös kormányzása nem sikertelen, a problémákat nem a koalíció léte, hanem az örökség, az ellenzék magatartása, a nemzetközi helyzet, valamint a kormányzat néhány hibája jelenti - mondta Kovács László szocialista pártelnök, külügyminiszter csütörtökön Budapesten az Óbudai Liberális Klub rendezvényén.

"Együtt haladunk, egymásra vagyunk utalva" - fogalmazott Kovács László.

Az MSZP elnöke a miniszterelnök közös európai parlamenti listára tett kezdeményezéséről szólva elmondta: a szocialista párt egyedüliként támogatta a javaslatot, így nincs értelme azt tovább forszírozni.

Hozzátette: a szerdai négypárti egyeztetés bebizonyította, hogy érdemes volt a témát felvetni, mert megvalósulhat egy kulturált, civilizált kampány, rögzíthetik a választási eljárási szabályokat, intézményesített együttműködés alakulhat ki az EP-be jutó magyar képviselők között, Magyarországon pedig törvény szabályozza majd a kormány és parlament együttműködését az európai ügyekben.

Kovács László kérdésre válaszolva elmondta: szó sem volt arról, hogy ne legyen választási lehetőség a magyarországi EP-választásokon, és értetlenül áll néhány, Medgyessy Péter kezdeményezését fogadó reagálás előtt.

A külügyminiszter beszélt arról, a magyar diplomácia mindent elkövet annak érdekében, hogy az EU-csatlakozás időpontjától ne csak Nagy-Britannia és Írország nyissa meg munkaerő-piacát a magyar állampolgárok előtt.

"A magyarországi munkanélküliség aránya 2003-ban 5,5 százalékos volt, ami 15 éve a legalacsonyabb, a gazdasági növekedés pedig idén elérheti a 3,5 százalékot." Hol itt a veszély, mi indokolhatná a félelmet a magyar munkaerőtől? - tette fel a kérdést Kovács László.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.