BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Madárinfluenza: emberről emberre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá, hogy az ázsiai madárinfluenza az emberek között is áldozatokat szedő globális járvánnyá váljék: február 1-jén Vietnamból két olyan megbetegedést jelentettek, amelyeknél feltételezhető, hogy a kór emberről emberre terjedt - írja a weborvos.hu. Ha a fenti formában a WHO által is megerősített hírt sikerül tudományosan igazolni, az azt jelenti, hogy kialakultak egy nagy fertőzőképességű, gyors terjedésű, sok szövődménnyel járó betegségek előfeltételei.

A múlt hónapban felbukkant madárinfluenza korábban nyolc vietnami és thaiföldi áldozatot követelt, ők azonban az eddigi adatok szerint fertőzött madarak húsának fogyasztása következtében betegedtek meg. A vírus - az influenza A-vírustörzsének egyik változata - eredeti verziója cseppfertőzéssel nem terjedt, emberről emberre nem került át. A WHO illetékesei ugyanakkor már előre jelezték egy influenza-világjárvány kitörésének lehetőségét. Vagyis azt, hogy az emberi, illetve a madarak közt terjedő vírusváltozatok egy gazdaszervezetben - például az emberben - egymás mellé kerülve, és a köztük végbemenő géncsere útján létrejön a két kórokozó legveszélyesebb tulajdonságait ötvöző új vírus. Egyes szakértők szerint az 1997-es, hongkongi madárinfluenza is elindíthatott volna egy hasonló járványt, ám akkor a betegséget sikerült időben elfojtani.

Az új influenzavírus a súlyos szövődmények miatt jelent komoly egészségügyi kockázatot. A korábbi hasonló járványok esetében rövid lappangási idejű, 40 fokos lázzal, tüdő- és agyvelőgyulladással járó megbetegedést tapasztaltak. Az ilyen influenza cseppfertőzés útján gyorsan terjed. Ráadásul az eddig kifejlesztett oltóanyagok hatástalanok, a megfelelő vakcina előállítása pedig hónapokig is eltarthat. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a háziszárnyasok jelenthetnek veszélyt. Feltételezésük szerint a H5N' vírus a sertéstenyészetekben is terjed, csak éppen a sertéseken nem látszanak a betegség tünetei. (weborvos)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.