BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mennyire nyitott Magyarország?

Némileg hátrébb szorult Magyarország az AT Kearney és a Foreign Policy magazin legfrissebb globalizációs rangsorában. Hazánk már csak az ötödik legnyitottabb gazdaságnak számít a térségen belül. Ez összességében a 26. helyhez volt elegendő a most kiadott (2002-es adatokon alapuló) világranglistán. Tavaly még a 23. helyen állt Magyarország. Hazánk a tőkebeáramlás mértékét, a nemzetközi pénzforgalmat és a távközlési mutatókat tekintve bizonyult viszonylag zártnak, miközben a magyarok sokat utaznak, az ország aktívan részt vesz a nemzetközi kereskedelemben, és kiemelkedően sok szerződést köt. A globalizációs világranglista első helyét - immár harmadik éve - Írország foglalja el.

A lista első tíz helyén kisebb nyugat-európai országok osztoznak Szingapúrral, az észak-amerikai államokkal és Új-Zélanddal. Az EU nagyobb tagországai valamivel alacsonyabb pontszámot kaptak a leginkább globalizált kelet-közép-európaiaknál: Francia- és Németországot Csehország, Spanyol- és Olaszországot pedig még Szlovénia, Szlovákia és Horvátország is maga mögé utasította. Hazánk ugyanakkor a tizenötök közül csupán Görögországnál kapott magasabb összpontszámot.

A négy kategóriában öszszesen 14 tényezőt vizsgáló elemzés készítői kiemelik: Kelet-Közép-Európa azon kevés régió egyike volt, amelyek 2002-ben is fokozni tudták a nemzetközi gazdaságba való beágyazottságukat. A működőtőke-beáramlás térségi szinten közel 20 százalékkal nőtt, és az EU-csatlakozásra való felkészülés jegyében egymást érték a liberalizációs intézkedések. Eközben világszinten 1998 óta nem látott szintre esett vissza a gazdasági integráció üteme. Az okok között a rossz konjunkturális helyzetet, a biztonsági intézkedések szigorítását, a könyvelési botrányokat és az argentin pénzügyi válság hatásait említik az AT Kearney és a Foreign Policy magazin szakértői.

A vezető gazdasági blokkok versenye szempontjából figyelemre méltó, hogy Észak-Amerika most első ízben előzte meg a globalizációban Skandináviát, illetve Nyugat-Európa egészét. Az EU legtöbb országa évek óta egyre hátrébb szorul a globalizációs világranglistán, miközben az Egyesült Államok egyre feljebb tornássza magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.