BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimista vállalatvezetők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az idén érzékelhetően megnőtt az optimizmus a vállalatvezetők körében - legalábbis ez derül ki az Economist Intelligence Unit felméréséből, illetve annak öszszehasonlításából a 2003. januárival. Hetvenhat ország közel 530 vállalatvezetőjét interjúvolta meg a kutatóintézet. A megkérdezettek 76 százaléka szerint a világgazdasági kilátások az idén jók vagy nagyon jók - szemben az egy évvel ezelőtt optimizmust deklaráló 61 százalékos aránnyal.

Ám a vállalatvezetők csak szerény növekedést prognosztizálnak a vállalati bevételekben és nyereségben. Minden hatodik megkérdezett ráadásul egyáltalán nem számít a bevételek növekedésére, s azt tervezi, hogy a jövedelmezőséget a költségek további csökkentésével fogja elérni. A költségmérséklés amúgy is prioritás - ez az egyik reakció a versenyhelyzet éleződésére.

A vállalatvezetők továbbra is nagy szerepet szánnak az outsourcingnak, amit főként az it, a humánerőforrás-menedzsment és a logisztika területén tartanak kiváló eszköznek. Kisebb hangsúlyt helyeznek ugyanakkor az outsourcingra olyan területeken, mint a pénzügyek, a könyvelés, az ügyfélszolgálat, továbbá a kutatás-fejlesztés.

Ugyancsak általános nézet, hogy a technológiai fejlesztés elengedhetetlen eleme a növekedésnek. Jellemző adat, hogy a megkérdezetteknek csupán 5 százaléka vélte úgy, a technológia nem alapvető vagy fontos.

A fogyasztók számára jó hír, hogy a vállalatvezetők - legalábbis szavakban - továbbra is az ügyfelet tartják a királynak. A fogyasztók elégedettségét csúcsprioritásnak nevezték. Szerintük egyébként a növekedési potenciál maximalizálásának legjobb útja a kapcsolatok szorosabbra fűzése a meglévő ügyfelekkel. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.