BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötszázalékos megtakarítás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mintegy 1,5 milliárd forint takarítható meg azoknál a költségvetési fejezeteknél, amelyek nem tartoznak szorosan a kormány fennhatósága alá. A pénzügyminiszter-jelölt ezen intézmények vezetőitől ötszázalékos megtakarítást kért bizonyos előirányzataik terhére.

Komoly erőfeszítéseket tesz az Állami Számvevőszék, hogy a kormány által kért takarékossági intézkedéseknek eleget tegyen - mondta Draskovics Tibor, aki erről is egyeztetett az intézmény elnökével. A kormány helyett az Országgyűlés fennhatósága alá tartozó fejezeteknek formálisan nem kötelező betartaniuk a pénzügyminiszter-jelölt kérését.

Ugyan még hivatalosan egyik érintett intézmény sem nyilatkozott, ám úgy tudjuk: legtöbbjük hozzá kíván járulni a megszorításokhoz. Az még nem eldöntött, pontosan mekkora arányban tesznek eleget a kérésnek. Ismereteink szerint a kormányzat azt kérte az első nyolc fejezet vezetőjétől, hogy dologi, felhalmozási és fejezeti kezelésű előirányzataik öt százalékát építsék le. Ez jóval kisebb arányú megszorítást jelentene, mint amit a kormányzati fejezeteknek kell teljesíteniük. Ott ugyanis a dologi kiadások huszada mellett a beruházási források tizedét kell megtakarítani, és meg kell birkózni a fejezeti kezelésű előirányzatok közel harmincszázalékos elvonásával is.

A bejelentett Draskovics-csomag méretéhez képest elhanyagolható a kormányzati körön kívülre intézett felvetés, de komoly fejtörést okoz a fejezetgazdáknak. A Világgazdaság értesülése szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szerdai ülésén felhatalmazta Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnökét, folytasson egyeztetést "sorstársaival" arról, miként tegyenek eleget a kijelölt miniszter kérésének. Úgy tudjuk: már felvetődött, hogy csak a kérés felét teljesítsék. Ha azonban betartják a kormányzat által kért öt százalékot, az - számításaink szerint - 1,5 milliárd forintot, vagyis a "bruttó" csomag nem egészen 0,8 százalékát jelentené.

A legnagyobb érvágás a bíróságokat érné, amelyeknek közel 0,85 milliárdot kellene viszszaszolgáltatniuk. A legkisebb összegű - számításunk szerint 15,3 milliós - elvonás az Országgyűlési Biztosok Hivatalát terheli.

A Köztársasági Elnöki Hivatal tudomásul vette a javaslatot, s hozzájárul az abban szereplő 60 millió forintos költségvetési támogatás elvonásához - tájékoztatta lapunkat a hivatal sajtóirodája. A Világgazdaság úgy tudja, az Országgyűlés fejezetben is megkezdődött a "számolás" arról, hogy az onnan elvonandó több mint 220 millió forintot miként gazdálkodják ki a működőképesség fenntartása mellett. (OG-TE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.