Az APEH 5900 milliárd forintot szedett be
Az adó- és járulékbevétel tavaly 5900 milliárd forint volt, ami 12,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságában az APEH elnöke. Király László György közölte: az APEH megkezdte tevékenysége és szervezete átfogó korszerűsítését. (MTI)
Visszavont sertésszubvenció
A szlovéniai tenyésztők tiltakozása és a ljubljanai kormány által elrendelt vámemelés hatására Magyarország visszavonja a sertéskivitelre szánt szubvenciót. Válaszul a szlovén kormány eltörli a vámemelést. A konfliktus ily módon való rendezéséről a két kormány képviselői az EU mezőgazdasági minisztereinek brüsszeli tanácskozásán egyeztek meg. (VG)
M5-ös vizsgálóbizottságot kezdeményeznek
"Az államot súlyos mértékben károsítja" az M5-ös autópálya felvásárlására bejelentett kormányzati konstrukció - szerepel a Fidesz által benyújtott, vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményező javaslatban. A kormánypártok korábban támogatták, de szükségtelennek mondták a javaslatot. (VG)
Támogatás a határon túlra
Március végére dől el, hogy a tavalyi 302,5 millió forinthoz képest az idén mennyi támogatást nyújt a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a határon túli magyarok felnőttképzéséhez - mondta Burány Sándor szakminiszter. A programok megvalósítása az idén indul, és jövőre fejeződik be. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.