BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabad a vita regisztrációs adóról

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága mai ülésén egyhangúlag általános vitára bocsátotta a regisztrációs adóról szóló törvény módosításáról rendelkező, négypárti egyetértéssel benyújtott törvényjavaslatot.

Emellett a képviselők 10 igen, 7 nem szavazat és 2 tartózkodás mellett döntöttek a gazdasági bizottság által benyújtott módosító indítványról is, amely az eredeti előterjesztés mellékletét változtatná meg. Ennek lényege, hogy az ötös vagy annál jobb környezetvédelmi osztályba sorolt, Euro III-as motorral felszerelt autóknál nem különböztetnék meg az új és a használt személygépkocsikat. Az ötösnél rosszabb, Euro II-es környezetvédelmi besorolású gépjárművek regisztrációs adója 50 százalékkal magasabb lenne, mint a korszerűbb, a levegőt kevésbé szennyező Euro III-asoké, szemben az eredeti javaslatban szereplő 20 százalékkal.

Így például egy 1000 köbcentiméteres, benzinmotoros, ötös vagy annál jobb környezetvédelmi besorolású autó regisztrációs adója 100 ezer forint lenne, míg az ötösnél rosszabb után 150 ezer forintot kellene fizetni.

Pénzely Márta, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője szerint a bizottsági módosító javaslat szerinti adótábla, amely már nem tartalmaz egy 20 százalékos csökkentett adótételt a használt autók javára, jobban harmonizál az EU-tagországok gyakorlatával, mint az eredeti javaslat.

Font Sándor (MDF), az eredeti javaslat egyik előterjesztője közölte: a regisztrációs adóról szóló, február 1-jén életbe lépett törvény elsősorban az új autóval foglalkozó importőrök és kereskedők javaslatai alapján készült, ám nem vette figyelembe a használtautó-kereskedők érdekét. Véleménye szerint a négypárti támogatású javaslat igazságosabb helyzetet teremtene a magyar autópiacon, másrészt az új és használt autók közötti regisztrációs adótétel-különbséget nem tiltják az EU irányelvei.

Győző Gábor, az új autókkal foglalkozó Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke kérte a képviselőket, hogy a bizottsági módosító javaslatot fogadják el.

Véleménye szerint ugyanis a regisztrációs adó filozófiája nem veszi figyelembe az autó értékét, hanem környezetvédelmi szempontból korszerű, illetve korszerűtlen motorú autók szerint különbözteti meg az adótételeket.

Bakó Zoltán, a használtautó-kereskedőket tömörítő Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének titkára kifejtette: nem értenek egyet az új és a használt autók adótételi különbségének javasolt megszüntetésével. Emlékeztetett egy európai bírósági határozatra, amely az avulás mértékének figyelembe vételére szólított fel több tagországot.

Pénzely Márta elismerte: a regisztrációs adó szabályozása nem egységes az unióban; a tagországoktól függ, hogy értékarányos vagy tételes adóztatást alkalmaznak-e. Van olyan EU-tagország továbbá, amelyben az avulási tényezőt figyelembe veszik és akadnak olyanok, amelyekben nem.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.