Támogatás faktoringügylettel
A megállapodás nyomán Németh Imre agrárminiszter aláírta az idei nemzeti támogatásokról szóló tárcarendeletet, és az FVM vállalta, hogy a többi szükséges jogszabályt is rövid időn belül meghirdeti. Az egyezség a tejágazatban 6 milliárd, a többi vitatott szektorban 3 milliárd forintnyi többlettámogatást hozhat - mondta Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára. Benedek bejelentése szerint a tárca a tejimitátumok áfájának és a gyümölcsborok jövedéki adójának növelésével, illetve több más, egyelőre nem részletezett költségvetési bevételből juthat pluszforrásokhoz.
Az egyezség részeként a termelőknek lehetőségük lesz arra, hogy az évi végi időpont helyett előbb jussanak hozzá az uniós közvetlen támogatások 30 százalékos (92 milliárd forintra tehető) nemzeti kiegészítéséhez. Az összeg egyik feléhez május-júniusban, a másikhoz szeptembertől férhetnek hozzá. Németh Imre agrárminiszter szerint a kifizetések előre hozásáról Magyarországnak nem kellett egyeztetnie Brüsszellel, mivel az ügyletet - legalábbis az ígérvények kiadását - még a csatlakozás előtt bonyolítja le.
A pénzügyi korlátok miatt a termelők az előleghez nem költségvetési támogatásként juthatnak, hanem "faktorálás útján, hitelként" kaphatják meg a pénzeket. Föld alapú dotációként hektáronként 8 ezer, tehenenként 40 ezer, juhonként 1,6 ezer és tejkvóta-kilogrammonként 2 forintot vehetnek fel. A tranzakció lényege, hogy a jogosultaknak egy pályázattal kiválasztott faktoringcéghez kell fordulniuk, amely a kiállított támogatási igazolások alapján fizeti ki az előre hozott összeget. Az ügyletnek kamatköltsége és faktorálási díja lesz, amelyet az állam csak 50 százalékban vállal magára. Így érdek-képviseleti számítások szerint a termelőket 4 százalék körüli kiadás terhelheti, amely a "hitel futamidejére" összességében elérheti a 2 milliárd forintot is.
Előreláthatólag 10-15 milliárd forintot nyerhetnek a termelők amiatt, hogy mégis visszaigényelhetik bizonyos támogatásaik után az áfát. (Erre január 1-je óta nem volt lehetőségük.) Legalább 60 milliárd forint kereskedelmi banki forrással bővül a 100 milliárd forintos agrárcsatlakozási hitel is, amelyből 30 milliárdot az egyéni termelők, 30 milliárdot a társas vállalkozások vehetnek igénybe. Mivel a 100 milliárdos eddigi keretet csaknem teljes egészében a kereskedelmi bankok "jegyezték le", egyes értelmezések szerint a program további 50 milliárddal is bővülhet, ha a kormány - miként az eredeti tervekben szerepel - MFB-forrásokat is ki akar helyezni. Utóbbi keretből a legalább 25 százalékban állami tulajdonú szövetkezetek hitelhez jutása érdekében 10 milliárdot különítenének el. A Parmalat és a Hajdú-Bét termelői új garantált hitelkonstrukciót vehetnének igénybe, amelyből 900 milliót a Hajdú-Bét beszállítói kapnának.
Szakértők szerint a megállapodás nem tartalmaz kellő szabályozási és jövedelmi garanciákat a demonstrációkat leginkább kiváltó tej-, sertés- és baromfiágazatban. A 68 forintos literenkénti tejirányárról szóló egyezséget a tejipari cégek nem írták alá, és egyelőre az ügyben kivárnak. A sertés- és a baromfiágazatban a megállapodás nem köt ki árfeltételeket. A tejtermelők számára viszont kedvező, hogy tavalyi és első kéthavi veszteségeikre az utolsó pillanatban 2,6 milliárdnyi plusztámogatást harcoltak ki, és az FVM literenként 40 forintos kvótafelvásárlási akció meghirdetését is vállalta.


