BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Turisztikai koncepció Sopronnak

Az idegenforgalom újjáélesztését tűzte ki prioritásként megfogalmazott célként Sopron városvezetése. A GKI Gazdaságkutató Rt. által készített turisztikai koncepció két pillérre helyezi a lehetséges fejlesztési irányokat, mégpedig a "Sopron, a zene városa", valamint a "Zöld Sopron" projektekre, amelyek mind a gasztronómiához, mind pedig a borhoz kapcsolódó térségi adottságokat, valamint a konferenciaturizmus terén már beinduló kedvező folyamatokat is magukban foglalják.

Bő a kínálat az idegenforgalmi nevezetességekből Sopronban és környékén. E sokrétű adottságon belül kell meghatározni azt a legnagyobb turisztikai vonzerőt jelentő programegyüttest, amely mellett 10-15 évre elkötelezheti magát a város - mondja Benyó Balázs kutatásvezető, a GKI Rt. munkatársa.

Sopronnak - illetve tágabb térségének, akár Szombathelyig - ilyen célja lehet, hogy markánsan önálló arculattal lépjen a turizmus piacára, és ne kényszerüljön a burgenlandi tartomány idegenforgalmi vonzáskörzetében történő "feloldódásra".

A kutatásvezető úgy ítéli meg, Sopron adottságai a már említett mindkét turisztikai ághoz egyaránt megvannak, ugyanakkor azok fejlesztésére szükség van, hogy a kitűzött célok ne csupán potenciális, hanem kihasznált lehetőségek legyenek. A GKI Rt. által választott stratégiai irány termékeinek összeállításakor a kutatásvezető szerint elsősorban a minőségi turizmus igényeihez kell illeszteni a kínálatot, ennek megfelelően a magasabb költési szokásokkal bíró turistákat fontos megcélozni.

A város a megfogalmazott célok elérése érdekében - az említett önálló arculat mellett - elengedhetetlen, hogy fokozottan együttműködjön a kistérségekkel, akár e térség határait egészen a régiós szintig túllépve. Különös gondot kell fordítani a koncepció szerint a külföldi határ menti régiókkal - Burgenlanddal, Szlovákiával - történő együttműködésre, ezen belül elsősorban Eisenstadt kaphat kiemelt szerepet.

A GKI egyrészt egy rövid távú, 1-3 évre szóló idegenforgalmi célkitűzést fogalmazott meg Sopron számára, a már említett irányok ilyen távlatban történő részletezésével, amelyben a város úttörő szerepét hangsúlyozzák. Ugyanakkor megfogalmazódtak a középtávú, 3-5 évre szóló turisztikai stratégai célok, továbbá egy hosszú távú turisztikai jövőkép is. Az előbbi Sopron vezető szerepét emeli ki. A koncepció kitér arra, hogy térség kínálatának egyre nagyobb mértékben kell a burgenlandi látnivalókra is ráépülnie, az ottani idegenforgalmi nevezetességek egyre szervesebb részét kell képezzék a térség programajánlatainak.

A hosszú távú koncepció a várost mint idegenforgalmi kulcsszereplőt tünteti fel. E szerint Sopron idegenforgalmi jövőképe az, hogy a térség a Kárpát-medence vezető úti céljává váljon. A térség vonzerejét fokozza, hogy az egyre erőteljesebben kiterjed majd a Fertő tó osztrák oldalára, Burgenlandra, s így az idegenforgalom szempontjából egységes egészet alkot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.