Újabb NFT-s pályázatok
Már pályázhatók a humánerőforrás-fejlesztési operatív programon (hefop) keresztül elnyerhető uniós források. Első körben hat pályázati felhívás jelent meg, ez azonban csak a kezdet, hiszen március végéig még további 30 kiírása várható - mondta Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára. A munkaügyi tárca minden pályázatnál közreműködik, hiszen a hefop irányító hatósága hozzá tartozik.
A már kiírt pályázatok közül négy az Oktatási Minisztérium szakmai támogatásával készült, és alapvetően három fő célt támogat. Ezek közül az első a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelésének a megvalósítása, ami lehetővé tenné, hogy ezek a gyerekek olyan iskolában tanulhassanak, amely alkalmas a befogadásukra és a többi tanulóval együtt történő nevelésükre.
A következő célhoz két pályázat is kapcsolódik. Mindkettő a halmozottan hátrányos helyzetű - elsősorban roma - tanulók iskolai sikerességét, továbbtanulását kívánja támogatni, javítva ezáltal esélyeiket a munkaerőpiacon való érvényesülésre és a társadalmi beilleszkedésre. A különbség: az egyik pályázat a hagyományos közoktatás keretein belül, a másik úgynevezett tanoda típusú programok segítségével kívánja ezt elérni.
A tanulás azonban nem áll meg a középiskolánál. A felsőfokú képzéssel pedig szintén vannak problémák: mind annak szerkezetével, mind minőségével. A negyedik pályázat ezért azokat a programokat támogatja, amelyek ezen a téren ígérnek fejlesztéseket.
A maradék két tender több szempontból is különbözik az említettektől: ezeken ugyanis - az első néggyel ellentétben - már profitorientált szervezetek is indulhatnak, amivel viszont együtt jár, hogy a programok nem finanszírozhatók tisztán támogatásból. Az önerő előírt mértéke pedig olykor a 65 százalékot is elérheti. Ezek a pályázatok általános és speciális vállalati képzési programokat támogatnak.


