BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb verzió az M5-ös sztráda ügyében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Információink szerint az AKA Rt. tulajdonosai csak az eddig elhangzott összegek közel duplájáért adnák el a sztrádacégben lévő többségi részesedésüket. Így az állam kisebbségi részt vásárolna, ám a tulajdonosok inkább bérbe adnák az M5-öst.

A kormányzat által eredetileg vártnál jóval magasabb összeget kérne részesedése eladásáért az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Rt. két fő tulajdonosa: a Bau Holding és a Bouygues, így ez a vállalat hitelállományának átvállalásával együtt 215-220 milliárd forintba kerülne az államnak, a sztrádacég tulajdonosi köréből szerzett értesülésünk szerint. A kiszivárogtatott információ alapján a tárgyalásokon emiatt le is került a napirendről, hogy a kormányzat teljesen kivásárolja az AKA Rt.-t, mivel lapinformációk korábban 70 milliárd forintos vételárról, valamint a társaság 50 milliárdos hitelállományának átvállalásáról szóltak. Nincs lehetőség arra sem, hogy a kormányzat csak a Bouygues részesedését vásárolja meg.

A két fő tulajdonost ugyanis köti az a megállapodás, amely szerint részesedésüket csak együttesen értékesíthetik. Úgy tudjuk, éppen ezért a kormányzat már csak arra törekszik, hogy kisebbségi tulajdont szerezzen az AKA Rt.-ben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bevonásával, igaz, az értesülést hivatalosan a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, a kormányszóvivő titkárságán, illetve az MFB-nél sem erősítették meg. Ennek megvalósulása esetén a többségi tulajdonosi jogokat továbbra is a Bau Holding és a Bouygues gyakorolhatná az AKA Rt.-ben úgy, hogy az M5-ös továbbépítésének jogát is ismét megkapná a sztrádacég.

A végső konstrukció ugyanakkor még tegnap délután is kérdéses volt, ugyanis a tulajdonosok finanszírozási oldalról több olyan garanciális hiányosságot is felvetettek, amely a későbbiekben hátráltathatná a sztráda továbbépítésének megkezdését. Úgy tudjuk, ehelyett a tulajdonosi oldal egy olyan - hónapokkal ezelőtt már felmerült, majd elvetett - alternatívát szorgalmaz, hogy a kormányzat az AKA Rt.-ben történő tulajdonszerzés helyett inkább vegye bérbe az autópályát, amellyel az állam elkerülhetné az újabb hitelek felvételét. A hivatalos kormányzati tájékoztatás szerint a hét végére már elkészült egy parafált szerződés, s március 12-én a jelenlegi fizetőkapus díjrendszert fel fogja váltani a matricás rendszer, ám pillanatnyilag csak az tűnik bizonyosnak, hogy a kormány mai ülésén kiemelten foglalkozik az M5-ös autópálya ügyével.

Információink szerint az AKA Rt. tulajdonosai csak az eddig elhangzott összegek közel duplájáért adnák el a sztrádacégben lévő többségi részesedésüket. Így az állam kisebbségi részt vásárolna, ám a tulajdonosok inkább bérbe adnák az M5-öst.

Németh I. Gergely

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.