BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

2,9 százalékos GDP növekedés 2003-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) 2003 negyedik negyedévében 3,5 százalékkal, a tavalyi év egészében 2,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján.

Az elemzők a negyedik negyedévre 3,15 százalék, 2003-ra 2,8

százalék körüli növekedést vártak.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2003 IV. negyedévében az előző negyedévhez viszonyítva 1 százalékkal nőtt a GDP.

Tavaly a harmadik negyedévben a gazdasági növekedés 2,7 százalék volt. A GDP 2002-ben 3,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A bruttó hozzáadott érték volumene az iparban és a szolgáltató ágazatokban nőtt, a mezőgazdaságban csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az ipari növekedést az export bővülése generálta a KSH szerint.

A GDP negyedévre vonatkozó előzetes adata a még nem teljes körben rendelkezésre álló adatokból készített becslés, amely a további adatok beérkezése és az ellenőrzések után módosulhat. A részletesebb és pontosított adatokat a KSH április 2-án teszi közzé.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.