BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A spanyol kormány terelte a gyanút az ETA-ra?

Spanyolország tudatosan megtévesztette Németországot - ezt állítják a német hírszerzés és a terrorelhárítás illetékesei, legalábbis a Stern című hetilap szerint - írja a Magyar Rádió Online.

Az elhárítás nevüket elhallgató vezetői nyilatkoztak arról, hogy a spanyol kollegák a múlt hét végéig szinte oltották beléjük, hogy a madridi mészárlás csakis a Baszkföld függetlenségét kierőszakolni igyekvő ETA terrorszervezet műve lehet, minden egyéb föltételezés légből kapott. És tény, hogy Otto Schilly német belügyminiszter még a múlt szombaton is ennek a verziónak adott hangot, Schröder kancellárral egyetemben azt mondta, nem szükséges fokozni az egyébként is szigorú terrorelhárító munkát, hiszen lényegében csak Spanyolországot érintheti a baszk terroristák ténykedése.

Azóta persze alaposan megváltozott Németországban a hangvétel, és éppen Schilly belügyminiszter kezdeményezésére zajlik egy átfogó, összeurópainak látszó terroristaellenes kampány. Mindenesetre súlyos csalódást okoztak az időközben megbukott spanyol kormány dolgai a németekben.

Tudatosan hazudtak azért, hogy megnyerjék a választást, hiszen ha mindenütt elhintik, hogy nem az al-Kaida volt a bűnös Madridban, hanem az ETA, akkor ők győznek a választásokon - idézi a német hírszerzés meg nem nevezett vezetőit a Stern című magazin, és cikke alapján több megbízható német heti- és napilap. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.