BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A WorldCom vezérét is utolérte a végzet

Hosszas nyomozás után, egy vádalkunak köszönhetően vádat emeltek az Egyesült Államok történetének legnagyobb, 11 milliárd dolláros könyvelési csalásának ügyében. A WorldCom alapítója és egykori vezetője, Bernard Ebbers akár 25 évnyi börtönbüntetést is kaphat.



Kétéves nyomozást követően vádat emeltek a WorldCom egykori vezetői ellen az Egyesült Államok történetének legnagyobb értékű könyvelési csalásának ügyében - adta hírül a Financial Times. Az ügy fő vádlottja a társaság korábbi elnök-vezérigazgatója, Bernard Ebbers, aki a vádak szerint tevékenyen közreműködött a távközlési csoport bukásához vezető közel 11 milliárdos pénzügyi manipulációban.

A WorldCom korábbi vezetőjének felelősségre vonását az tette lehetővé, hogy a társaság volt pénzügyi igazgatója, Scott Sullivan elismerte bűnösségét és beleegyezett, hogy tanúskodik korábbi főnöke ellen. Eddig a vád képviselői számára a legnagyobb gondot az egykori cégvezér és a pénzügyi manipulációban részt vevő többi WorldCom-vezető közötti közvetlen kapcsolat bizonyítása jelentette, amit Scott Sullivan vallomása megold. A WorldCom hajdani pénzügyi vezetője a bíróság előtt elmondta, hogy az általuk végrehajtott pénzügyi manipuláció nem az egyéni vagyonszerzés célját szolgálta, hanem félresikerült próbálkozás volt annak érdekében, hogy átsegítsék a társaságot a pénzügyi nehézségeken és újra nyereségessé tegyék. A vádalkuban Scott Sullivan ahhoz is hozzájárult, hogy a mintegy 13 millió dollár értékű floridai otthona értékesítéséből befolyó összeget a könyvelési csalás károsultjainak kártalanítására fordítsák. Az egykori pénzügyi igazgató elvileg 25 évnyi börtönbüntetésre számíthat, bár a vád képviselői egyetértenek abban, hogy enyhébb büntetést javasolnak, amennyiben elégedettek lesznek a Bernard Ebbers és a többi volt Worldcom-vezető elleni tárgyalás során tanúsított magatartásával.

A hajdani pénzügyi igazgatóval kötött egyezséget, amely kulcsfontosságúnak tekinthető a Bernard Ebbers elleni perben, John Aschcroft, az Egyesült Államok főügyésze jelentette be. Hangsúlyozta, a vádemelés annak bizonyítéka, hogy még a legbefolyásosabb, a közelmúltbeli pénzügyi botrányok hátterében álló vállalati vezetőket is utolérheti az igazságszolgáltatás. Azok a cégvezetők, akik kedvezőbb színben tüntetik fel vállalkozásukat a valóságosnál, és így félrevezetik a befektetőket, egyáltalán nem állnak a törvény felett, és felelősségre fogják vonni őket, hangsúlyozta a főügyész.

Amennyiben a vád képviselőinek sikerül bebizonyítani bűnösségét és elítélik, a 60 éves Bernard Ebbersre akár 25 évnyi börtönbüntetést is kiszabhatnak. A szövetségi hatóságok részéről a mostani vádemelés az első fellépés Bernard Ebbers ellen, mióta távozott a WorldComtól, nem sokkal azt megelőzően, hogy a társaság csődvédelmet kért 2002 júliusában. A társaság a visszaélések nyilvánosságra kerülése előtt több, egymást követő negyedévben a működési költségek jelentős részét beruházásként könyvelte el, így javítva a cég jövedelmezőségi és készpénzforgalmi adatait. A feltárt visszaélések fő felelősének már két évvel ezelőtt is a cégtől 2002 áprilisában távozó Bernard Ebberst és körét tartották. Az ő irányításukkal vette kezdetét ugyanis az a gyakorlat, hogy minden nagyobb piaci lépés nyomán a WorldCom újraértékelje saját jövedelmi helyzetét, ez ugyanis hosszabb távon meglehetősen összekuszálja a szálakat, és aláássa a valós teljesítményértékelést. 1999-ben, amikor a távközlési csoport a legsikeresebb volt, 180 milliárd dollárra becsülték értékét, de három évvel később a 11 milliárdos könyvelési csalás napvilágra kerülése csődbe juttatta a társaságot.

A Bernard Ebbers elleni vádemelés újabb jelentős siker a szövetségi ügyészség számára, amit sok támadás ért az Egyesült Államokban amiatt, hogy rendkívül lassan halad az érintett cégvezetők felelősségre vonása. Az utóbbi hónapokban azonban úgy tűnik, felgyorsult az igazságszolgáltatás gépezete, ugyanis az egykori WorldCom-vezető elleni vádemelést néhány héttel megelőzően indult hasonló eljárás Jeffrey Skilling, az Enron volt vezérigazgatója ellen. Az Enron-ügyben a visszaélések révén több tíz millió dollárt kasszírozó hajdani vezető ellen hasonló vádak merültek fel, mint Bernard Ebbersszel szemben. Az eljárás megindítását mindkét esetben az tette lehetővé, hogy az Enron korábbi pénzügyi igazgatója, Andrew Faston is úgy döntött, együttműködik a hatóságokkal. A végül a cég csődjéhez vezető Enron-botrány 2001 végén, a harmadik negyedéves, 618 millió dolláros veszteség bejelentésével kezdődött. A hírre felfigyelt az értékpapír-felügyelet is, egy hónap múlva pedig kiderült, hogy öt évre visszamenőleg 586 millió dollárral kisebb veszteséget vallottak be a ténylegesnél.

Legutóbb a Parmalat tejipari konszern könyvelésében derült fény több mint tízmilliárd eurós hiányra, amit egészen 2003 decemberéig sikerült a cég könyvelőinek kozmetikázni. A legnagyobb hitelező bankok, a milánói ügyészség és az amerikai értékpapír-felügyelet együttesen próbálja megállapítani az olasz tejipari konszern valós pénzügyi helyzetét, és december óta több vezetőt letartóztattak.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.