Alkoholkommandóktól tartanak
A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (Kisosz) változatlanul kifogásolja a jövedéki törvény tavaly év végi módosítását - hangoztatta lapunknak Antallfy Gábor, a szövetség ügyvezető igazgatója. Sérelmezik, hogy az augusztus 1-jén életbe lépő rendelkezés minden előzetes egyeztetés és előkészítés nélkül visszahozta a vendéglátás számára az alkohol-nyilvántartási kötelezettséget. Nagy a felháborodás a Kisosz tagjai körében, ezért a kancellária- és a pénzügyminiszternél kezdeményezik a kérdés újratárgyalását, a rendelkezés enyhítését. Úgy vélik, a módosítás a legnagyobb terhet a kis- és középvállalkozóknak jelenti.
A vendéglátós szakemberek szerint a kötelezettség naponta legalább 40 perc többletmunkát jelent, anyagi terhekkel és a hibázás lehetőségével. Egyébként a jelenlegi jogszabályok értelmében minden alkoholtermék beszerzése csak számlával, illetve megfelelő kísérőokmánynyal történik. A vendéglátósok attól tartanak, hogy a fejlemény és az abból következő ellenőrzések "az uniós csatlakozás miatt áthelyezett vámosok számára biztosítanak majd munkalehetőséget".
Antalffy Gábor emlékeztetett arra: korábban a borhamisításra hivatkozva a "bortermelői lobbi" többször megpróbálta elérni a kötelező bornyilvántartás elrendelését, ám "a kezdeményezést a szakma több cikluson át elutasította". A napi standolás visszaállítását kezdeményezők érvelését azért is furcsállják a vendéglátósok, mert közben a zárjegy megszüntetését is szorgalmazták. A vendéglátósok azért tartják különösen súlyosnak a módosítást, mert nemcsak a bort, hanem a sört, a pezsgőt és a köztes alkoholtermékeket is naponta kellene annak értelmében ellenőrizni. (MK)


