A Magyar Televízió Aktuális Igazgatóságának jelenlegi vezetőjét, Rudi Zoltánt ajánlja a köztévé kuratóriumának elnöksége az intézmény elnöki posztjára - értesült a Magyar Rádió. Akkor lehet eredményes az elnökválasztás, ha a civil küldöttekkel kiegészített nagykuratórium kétharmados arányban támogatja a jelöltet.
Immár a televízió társadalmi delegáltakból álló nagykuratóriuma szavaz a tévé új elnökéről. A pártküldöttek alkotta elnökség az éppen szükséges kétharmados arányban a mostani hírigazgatót, Rudi Zoltánt jelölte elnöknek a tizenegy pályázó közül. A civil küldöttekből álló nagykuratóriumnak is ebben az arányban kell támogatnia Rudi Zoltánt, hogy ő lehessen az elnök.
Az elnökség egyébként 6:2 arányban támogatja Rudi Zoltánt, a többséget ezúttal két MSZP-s és négy MDF-es kurátor alkotja. Az SZDSZ-es küldöttek inkább Baló Györgyre, a mostani kulturális igazgatóra voksoltak. Igaz, ez csak a háromkörös szavazás utolsó fordulójának eredménye, és nevük elhallgatását kérő tagoktól megtudtuk, a többség - idézzük - "töprengés nélkül" Rudi Zoltán mögé állt.
Az elnökválasztás egyébként akkor lehet most sikeres, ha ez a bizonyos nagykuratórium is kétharmados többséggel támogatja az elnökség által javasolt személyt.
Év eleje óta nincs egyébként elnöke a köztévének, Ragáts Imre egy általa jogtalanul kötött, majd titkosított filmszerződés nyilvánosságra kerülésének napján, hat és félhónapos elnökség után mondott ekkor le. (MR)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.