Bérlakás-építési tervek
Jelentős az igény az olcsó bérlakásokra Szentgotthárdon, ezért a város önkormányzata 22 szociális bérlakás építését tervezi. A program megvalósításához pályázati forrásokat is igyekszik igénybe venni a település. Az építési tervek elkészültek. Saját forrásként e célra 2004-es költségvetésében mintegy 77,4 milliárd forintot irányzott elő a város.
A városban 2002-es adatok szerint 3166 lakás található, ebből 251 van az önkormányzat tulajdonában. A városvezetés várakozása szerint a bérlakás-program megvalósítása jelentős mértékben elősegíti a lakásmobilizációt. A későbbiekben megvalósuló további bérlakások építéséről is döntött az önkormányzat egy öt évre szóló program keretében, amely az első ütem megvalósítását követően kezdődhet majd.
A lakásprogram további részét képezi, hogy a belvárosban meglévő, jelentős önkormányzati tulajdonrésszel bíró társasházakat felújítják. Ezzel együtt a barokk - az önkormányzat vezetésének véleménye szerint az elmúlt rendszerben több helyen megsértett - városközpont esztétikai fejlesztésére külön programot dolgoztak ki Szentgotthárdon. A felújítások során a barokk kor építészeti stílusának megfelelően állítják helyre az épületeket. (VG)


