Botrány az arab Big Brotherben
Az arab MBC műholdas tévécsatorna felfüggesztette a február 20-án indult Big Brother sugárzását. A világszerte népszerű valóságshowt Bahreinben forgatták, ahol pénteken ezer ember tüntetett a szerintük az iszlámot fenyegető, állatok szórakoztatására kitalált tévéműsor ellen. A demonstrálók az információs és kulturális minisztert is megfenyegették az üggyel kapcsolatban.
Az arab televíziós csatorna által kiadott közlemény szerint nincs arra esély, hogy a hat fiú és hat lány Big Brother házbéli életét a tévénézők újra nyomon követhessék. A felháborodás annak ellenére robbant ki, hogy a különböző nemű versenyzők a Big Brother történetében először egymástól elzárt hálószobákban aludtak, a lányok külön társalgót kaptak illetve a házban egy ima szoba is működött. A változtatások azonban nem elégítették ki a protestálók igényeit.
Az események tükrében szinte biztorsa vehető, hogy a Szaúd-Arábiából és Libanonból származó indulók mellett a szalsza táncos jordániai ékszerész, a bahreini színésznő, az iraki zenész és a kuwaiti karate tanár egyaránt elesett a százezer dolláros nyereménytől.(BBC News)


