BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy passzuson vitáznak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kormány még egy egyeztetést, a négy parlamenti párt pedig a törvényjavaslat mielőbbi parlamenti benyújtását tartja fontosnak - így összegezhető a kormány és az Országgyűlés viszonyát integrációs ügyekben szabályozó törvény vitájának jelenlegi állása.

Tegnap a parlamenti integrációs bizottsága úgy döntött, levélben keresi meg Kiss Péter kancelláriaminisztert, jelezve, sürgető lenne a jogszabály minél előbbi elfogadása, hiszen május elsején annak hatályba kell lépnie. Rögzítették azt is, hogy a négy parlamenti párt között alapvető nézetkülönbség nincs, a kormánynak kellene kialakítani végleges álláspontját a javaslatról, amely négypárti indítványként kerülne a Ház elé.

A törvényjavaslatról több egyeztetési fordulóban tárgyaltunk, ám a kormány szükségesnek tart még egyet, mert el akarja kerülni, hogy a kabinet az egyeztetési törvényi eljárások miatt lehetetlen helyzetbe kerüljön - ezt Kovács László külügyminiszter nyilatkozta lapunknak. Bár tehát mindkét fél egyeztetni szeretne, ez húzódik, egyelőre nem tudni, miért.

A tervezet egyetlen pontja miatt nem sikerült azt előterjeszteni az Országgyűlésben. Ez a parlament által támogatott szövegváltozat szerint rögzítené: bármely európai uniós döntéshozatalról hozott "országgyűlési állásfoglalástól a kabinet csak indokolt esetben térhet el". Ez a kormány szerint túl kötött mandátumot jelent, ezért, bár a négy párt megegyezett, a kabinet nem tudja támogatni a szöveget. Ám a kormánynak a legújabb szövegverzió sem tetszik. E szerint az "Országgyűlés álláspontjától csak indoklási kötelezettséggel térhet el a kabinet". (TE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.