Egyre több a munkahelyi stressz
A brit Szakszervezeti Szövetség (TUC) jelentése szerint Nagy-Britanniában a szakszervezetek több, mint hatezer olyan munkavállalóval ügyét vizsgálják, akik a munkaadó által okozott stressz miatt tettek panaszt.
"A munkahelyi stressz oka nagyrészt az, hogy a munkavállalókat sokkal szigorúbban ellenőrzik" - állítja Richard Exell, a TUC munkerőpiaci szakértője.
A TUC által végzett felmérésből az is kiderül, hogy nem csak azok szenvednek a stressz által okozott betegségektől, akiket "megfigyelnek". A kutatásban szereplő több, mint nyolcszáz vezető beosztású szakembernek kétharmada úgy nyilatkozott, hogy több, mint 45 órát dolgozik egy héten, és felük állította, hogy szenved a stressz miatt, amit az okoz, hogy túl sok feladatot kell megoldania túl kevés idő alatt.
Egy múlt havi életstílus felmérés adatai szerint Nagy-Britanniában a 16 éven aluli gyerekek hatvan százaléka érzi úgy, hogy a stressz "kikészíti". A négy és hat éves gyerekek negyede pedig gyakran számol be arról, hogy szenved a stressztől - annak ellenére, hogy ez általában nem tekintendő az emberélet kockázatos időszakának.(BBC News)


