Elindult öt kontinenst érintő útjára az olimpiai fáklya
Fellobbant az augusztus 13. és 29. között sorra kerülő athéni olimpia lángja az ókori játékoknak otthont adó Olümpiában.
A tűzgyújtó papnőt egy 32 éves színésznő, Talia Prokopiu alakította, immár harmadszor. A fáklya első vivője Kosztasz Gatsziudisz görög gerelyhajító volt. Az olimpiai láng útja során mintegy 78 ezer km-t tesz meg, mielőtt visszatér a XXVIII. játékok megnyitójára. Az 1936-os debütálás óta most először mind az öt kontinenst érinti a staféta, amelyben 300-500 méter erejéig mintegy 11 ezer futó kap lehetőséget. A láng valamennyi korábbi nyári olimpiai helyszínen megfordul majd, illetve jelölteknél is "látogatást tesz". A legtöbb városban, szám szerint négyben az Egyesült Államok fogadhatja.(Nol)